“A zene kiváltotta közös élmény az, ami igazán motivál” – Interjú Voga Vikivel

Április 9-én a New Orleans Clubban Luxfunk Soul & Rnb Party-val várunk, ahol Voga Viki áll a színpadra zenekarával. Interjúnkból most még jobban megismerheted őt.

Hamarosan itt az idő, hogy újra átadjuk magunkat a fekete zenének: Voga Vikinek és zenészeinek Message In The Music című koncertjén Andrew J. scratchel majd, aki ezt követően DJ Souljával forgatja a lemezeket zárásig április 9-én. Interjúnkból megtudhatsz néhány új információt a koncertről, és Voga Vikiről is.

Ha minden igaz, tegnap késő estig próbáltatok. A Luxfunk Party-ra készültetek?

Tegnap valóban próbáltunk a harmadik, legújabb lemez, a Message In The Music anyagából, ám másik produkcióra készültünk éppen.

A repertoár mutat hasonlóságot, bár a Luxfunk Party-ra külön is készülünk egy-két érdekességgel a ’80-as évek amerikai Soul zenéjéből, amelyeket mai hangzásvilággal fogunk keverni. Felcsendül majd egy-két Bruno Mars dal, saját anyaggal mixelve, de kuriózum lesz Andrew J. scratchelése is.

Mesélnél egy kicsit az albumjaidon közreműködő, valamint az április 9-ei koncerten is fellépő Kasai Jnofinnról és a többi zenésztársadról?

Kasai karibi származású amerikai producer és zenész. 2002-ben találkoztunk, jóformán rögtön munkába kezdtünk debütáló albumom, a 2008-as Don’t Hold It Back kapcsán. (Videó itt) Ő volt az, aki segített összegezni, ami a fejemben kavargott; összeállítani a „vogavikis” stílust. Nagyon benne van a Soul, Rnb, Jazz műfajokban, a populáris zenékben is. Egy dalt ezerféleképpen lehet jól hangszerelni, de Kasai-al együtt megtaláltuk azt a Soul-Rhytm and Blues, Jazz és Pop fúzióiból álló hangzást, ami igazán az enyém. A nagyívű dallamok lágysága jól kiegészült az erőteljes hangzással, és ez a kettősség úgy érzem tükrözi a személyiségemet is.

A dobosunk, Jülek Erik is nagyon tehetséges, már 18 éves korában felkérték, hogy legyen az R-Go dobosa; azóta is tart a munkakapcsolat. Kasai mellett ő az, akivel a legrégebben zenélek együtt. Általuk tapasztaltam meg azt, mennyire fontos a tehetség mellett a személyiség is, az, hogy jól tudjunk együtt dolgozni. Ezek a munkakapcsolatok egyfajta személyes alapokon nyugszanak, hiszen barátság nélkül egyszerűen nem működnének a produkciók. Nagyon örülök, hogy Szula Miklós gitárosunk személyében is egy olyan emberre találtam, akivel egy életre szólóan szívesen működnék együtt. Rendkívül tehetséges. Nem csak a főként gyerekeknek szóló Bojtorján együttesben gitározik, hanem saját, kemény Rockot játszó, Freedom nevű zenekara is van. Olyan sokoldalú, akár a basszusgitárosunk, Szőke Peti, aki fantasztikusan jó zenész, és nagyon sok populáris produkcióban közreműködik.

Édesapádat, Voga Jánost nagyon sokan ismerhetik a rádió mellett a Voga-Turnovszky duóból. Nagy szerepet játszott abban, hogy énekesnő lettél?

Nálunk otthon a könnyűzene mindig terítéken volt, hiszen zenész család vagyunk, édesapám rengeteget gitározott otthon. Én ebbe születtem bele. Kezdetben klasszikus zenét tanultam Székesfehérváron, 12 évig zongoráztam, ami nagyon erős alapot adott. Rendkívül jó tanárom volt, bele is szerettem a klasszikus zenébe. Ez a szerelem a mai napig tart.

Hogyan indultál el mégis a Soul, az Rnb irányába?

Rengeteg zenét hallgattam: Phil Collins-t, Police-t, Beatlest, Peter Gabrielt, azaz a ’80-as évek zenéjét. Amikor később megismerkedtem Quincy Jones, Aretha Franklin zenéjével, azonnal beleszerettem. Megragadott a sok improvizációs lehetőség, az ének, a lélek a dalokban. Rögtön elkapott a gépszíj! A zeném Soul, Rnb, Pop fúziója. Ezeket a stílusokat érinti klasszikus hatással a zongorában és a vokálban, ami csak nagyon vájtfülűek számára érzékelhető. A zenei alapok a Rock, az Rnb és a Jazz érintésével készülnek; koncerten kifejezetten szeretem a keményebbeket.

Évek óta a zene körül forog az életed, ahogyan mesélted is, a véredben van. El tudod képzelni, hogy mi lett volna belőled, ha nem énekesnő?

Ezt inkább fordítva közelíteném meg. Bármi mást tanulhattam volna –bölcsészként végeztem -, mindegy lett volna, hiszen mindig egyértelmű volt, hogy a zene a legfontosabb. Nem akartam kifejezetten énekes lenni, egyszerűen benne volt a mindennapokban. A zene olyan természetes része az életemnek, mint amikor valaki megtanul járni. Nagy élményt jelentett zenélni, ami aztán profi szakmává nőtte ki magát. Az egyetem ideje alatt már énekeltem, együtt turnéztam Presser Gáborral.

Hogyan találtatok egymásra?

Nagyjából 20-21 éves voltam, még egyetemista. Élesen emlékszem, egy pizzázóban ültem, amikor csörgött a telefon, és Pici bácsi mély hangján beleszólt, hogy lenne-e kedvem vele dolgozni. Nem akartam hinni a fülemnek! Utólag kiderült, hogy Bochkor Gábor adott neki egy lemezt, amelyen feldolgozásokat énekeltem. Presser Gábornak megtetszett, ahogyan az akkoriban nem túlságosan felkapott Gospel – Soul jellegű dalokat éneklem, és összehoztunk egy próbát a Vígszínházban. Annyira megtetszett neki ez az új szín, amelyet én tudtam hozzáadni a zenéihez, hogy megkért rá, csatlakozzam a turnéjához. Én 2001-től 2009-ig vele is tartottam. Nagyon jó élmény volt, és elképesztően sokat tanultam a próbákon. Többek között azt is, hogyan kell összetartani egy projektet; megtapasztaltam, hogy dalírás után még rengeteg munka szükséges a színpadra kerüléshez.

Sőt, magában a dalírásban is nagy kihívás van. Te hogyan éled ezt meg? Hogyan alkotsz?

Érdekes, hogy ennek igazából nincsenek szabályai. Vannak hullámok, amikor főleg az ötletek jönnek. Ez attól függ, hogy milyen életritmusban vagyok. Előfordul, hogy fél vagy egy évig az ötletek jönnek, utána a következő időszakban kidolgozom őket, majd egy másik hullámban a színpadra vitelén dolgozom. Nagyon okosan ciklussá kell rendezni a dalokat, hogy egy hangulatból, egy zenei világból álljanak. Össze kell fésülni őket. Ugyan egyre kevésbé elvárás, hogy komplett lemezeket rakjanak össze az előadók, hiszen már egy dallal is el lehet indulni, de én az old school megoldás híve vagyok. Számomra a lemezeim olyanok, mint a költők verseinek különböző ciklusai.

Mit érzel, amikor színpadra lépsz, és rád világítanak a reflektorok?

Én egyáltalán nem a színpadi fények miatt állok oda, vagy azért, mert élvezem, hogy néznek. Szívből szeretek zenélni, és tudomásul vettem, hogy ez ezzel jár: ha szeretném megosztani a zenémet mással, amikor fel kell mennem a színpadra. Mindig lelki tehernek tűnik, hogy újra meg újra meg kell mérettetni, de az első akkordok felcsendülése után úgy érzem, hogy eggyé váltam a közönséggel. Nincs közöttünk különbség. Ők azért jönnek, hogy meghallgassanak, én azért, hogy játsszam. Minden fellépés egy közös produkció a közönséggel. A koncertezés energiabomba, amelynek részesei a zenészek is. A saját szűrőmön keresztül létrehozott zene kiváltotta közös élmény az, ami igazán motivál.

Melyek voltak a legmeghatározóbb zenéléssel kapcsolatos és színpadi élményeid?

Három különböző fázis élményeit említeném meg. Az első az volt, amikor először énekeltem stúdióban. Nagyjából 12-13 évesen próbáltam ki, milyen mikrofonba énekelni, és az elképesztő volt. Akkora erőt adott és annyira feltöltött, hogy semmi mást nem akartam utána csinálni. A későbbiekben is nagyon szerettem a stúdiózást, sok session produkcióban részt is vettem.

Az élő zenélés tekintetében meghatározó élményemmé vált Tolcsvay László koncertjén vokálozni. Szlovákiába mentünk, ahol érezhetően hatalmas szeretet vette körül Lacit, aki előadta a régi nagy slágereit. Számomra – aki főleg amerikai zenéket hallgatott – nagyon szép élmény volt megtapasztalni, hogy a többezres közönség vele énekelt magyarul, és összekötötte őket, minket pedig a közös élmény.

Mérföldkő volt az első saját koncertem is, ami valami borzasztó teher volt számomra. Amikor a saját anyagommal, a saját nevem alatt kellett kiállnom először, szinte idegösszeroppanást kaptam. Már ott tartottam, hogy az egészet lemondom, olyan rettenetes pánikot éreztem.

Hogy sikerült végül ezen fölülemelkedned? Hiszen ha nem tetted volna meg, ma nem valószínű, hogy interjút adnál…

Rengeteget köszönhetek Kasai-nak, aki nem csak a zenében, hanem az életben is a párom. Ő akkorra már átesett hasonló lelki folyamatokon, és megnyugtatott, hogy nagyon jó az anyag, illetve teljesen normális, amit érzek. Sokat jelentett, hogy az ominózus alkalom során is együtt léptünk színpadra, és érezhettem a támogatását.

Túl az első ijesztő nehézségeken már a harmadik lemezednél tartasz. Milyen vágyak, tervek szerepelnek még a bakancslistán?

A közeljövőben főleg az albummal szeretnék koncertezni, emellett részt venni más projektekben is, közös dalokat, remixeket készíteni. Év vége felé tervezek egy országjáró iskola turnét, amelynek célja az élőzene népszerűsítése lenne. Erre szeretnék még néhány zenészt meghívni. Hosszabb távon mindenképpen tervben van a külföld felé nyitás, és saját szervezésű kis turnék Európa-szerte. Itthon szeretnék exkluzív koncerteket adni főként a 30-as közönségnek, amelyeken egy kis színházi világgal vegyíteném zenei élményt. Reményeim szerint ez mindenképpen túlmutatna egy átlagos koncerten.

Ha szeretnél az ízelítő után valóban bele is kóstolni egy Voga Viki koncertélménybe, akkor várunk április 9-én a New Orleans Clubban. Hangolódj velünk a Facebook-eseményünknél!