Incognito – A változatosság gyönyörködtet

Egyéb kategória publikálta Luxfunk 0 Hozzászólások

Bluey„Nem véletlenül választottuk ezt a nevet magunknak, mivel az „inkognitó” szó álcát, vagyis meglepetést jelent. Így bármikor változtathatunk a felállásunkon és a hangzásunkon, hogy meglepetést okozhassunk” – meséli egyik budapesti koncertje előtt adott interjúja során Jean-Paul „Bluey” Maunick, az Incognito alapítója.  A gitáros-énekes tíz évesen költözött az Egyesült Királyságba Mauríciusz szigetéről, zenekarában azonban nem ő az egyetlen „idegen légiós”. Büszkén mesél a csapatban eddig megforduló 1500 zenészről, akik a világ legkülönbözőbb országaiból érkeztek a Londoni székhelyű együttesbe.

Az Incognito pályafutását 1980-ban kezdte, 1981-ben adták ki első, Jazz Funk című albumukat. Az Egyesült Királyságban a mai napig a ’80-as években kibontakozó Acid Jazz egyik úttörőjeként tartják őket számon. A zenekar frontvonalában olyan énekesek fordultak már meg, mint Jocelyn Brown, Tony Momrelle, Imaani, Mo Brandis, Natalie Williams, Carleen Anderson, Pamela “PY” Anderson, Kelli Sae és Joy Malcom. Azonban a ritmus- és fúvósszekció sem szűkölködik neves zenészekben. Az Incognito számos tagjával találkozhatunk a Jamiroquai, a Level 42, vagy a PB Underground koncertjein.


Az élő zene szerelmesei

Az Incognito 33 éves fennállása alatt eddig összesen 14 lemezt adott ki. Bluey elmondása szerint azonban sohasem a stúdiófelvételekre, hanem az élő zenére helyezték a hangsúlyt. A frontember a „steril” körülmények között felvett albumokat egy szükséges eszközként fogja fel, amik a színpadhoz vezető utat biztosítják. „Sok zenekart ismerünk, akik azért koncerteznek, hogy a lemezeiket promótálhassák. Aki ismer bennünket, az viszont tudja, hogy mi azért készítünk lemezeket, hogy turnézhassunk!”


„I’m a FUNK MAN!”

Egy másik Budapesten rendezett koncertjén a zenekarvezető így konferálta fel soron következő számukat: „…az inspirációt sokkal régebbről gyűjtöm. Persze, ha kérdeznek, megemlítem az embereknek Marvin Gaye-t, Stevie Wonder-t, Herbie Hancock-ot, az Earth, Wind & Fire-t és a Tower Of Power-t… a lista végtelen. Erre ők általában azt mondják, hogy jól érezhetőek a brazil zene stílusjegyei is az Incognito számaiban. Erre pedig általában azt mondom, hogy igen, nagyon szeretem a Bossa Nova-t. De én egy Funky-arc vagyok!” Ennél igazabbat aligha szólhatott volna Bluey! Zenéjük azonban csakugyan számtalan latin elemet hordoz magában, amiket előszeretettel vegyítenek a Funk és a Soul stílusjegyeivel. Mindezt megfűszerezve a zenekar pozitív mondanivalójával az eredmény imádnivaló, felpezsdítő és nem utolsó sorban táncolható!


Új lemez és szólókarrier

Régen telt el év új Incognito lemez nélkül. A 2012-es Surreal című album mellett a zenekar vezetője 2013-ban egy saját albummal is előrukkolt, ami a Leap Of Faith címet kapta. Bízunk benne, hogy a szólófelvétel mellett marad idő új Incognito slágerek írására is. Az évek alatt már megtanultuk, hogy a variációk száma végtelen, így Bluey sose kell, hogy abbahagyja a szervezést és a komponálást!

Nagy szerencsénkre az Incognito gyakran látogat el Magyarországra. Bluey csapatával a Luxfunk Rádión is találkozhattok, ha az oldal tetején található webes playerrel, vagy külső playerekkel hallgatjátok:

winamp icon, gyorsindító, shoutcast rádió Winamp windows media player icon, gyorsindító, net rádió MediaPlayer rs mobil Mobiltelefon
LUXFUNK APP ANDROIDRA!

Ezt érdemes megosztani!

Szólj hozzá