Indul a Luxfunk Soul Power!
2012. január 14.
Nem kell tovább várni az igazi Soul és Funk műsorra! Január 29-én elindul a Luxfunk Radio legújabb produkciója, a Luxfunk Soul Power!
A heti rendszerességgel jelentkező Soul-Funk műsorban eredeti bakelit lemezek pörögnek igazi lemezjátszókon, egy nagy múltú, patinás stúdióban. A Luxfunk olyan lemezeket játszik majd melyek a vasfüggönyön túlra nem jutottak el, és olyan helyszínen tesszük mindezt, ahol annak idején tilos volt. A dalokról, előadókról, szerzőkről és a kiadókról szóló story-k, botrányok, pletykák mellett értékes, komoly háttér információkat adunk át, valamint szakértő vendégek segítségével magyarázzuk el a zenét, a stílusokat és azt, hogy mi miért lett siker…vagy esetleg miért nem. Úgy érezzük, kötelességünk bepótolni a hiányt.
A

jóvoltából elindul a Luxfunk Soul Power!
A Luxfunk Soul Power a Magyar Rádió Márványtermének stúdiójában, a legendás 23-asban készül. A hatalmas, 10 éve pihenő stúdiólemezjátszókra – melyek most a Soul Powert szolgálják – sosem kerültek még fel ekkora ritkaságok. Ezek közül sokat a Luxfunk Radio jóvoltából a Soul és Funk rajongók először hallanak majd, pedig legtöbbjük annak idején – amíg nekünk Gedeon Bácsit szabadott hallgatni – felpezsdítette a nyugatot, slágerlistákat vezetett.
Kedvcsináló
Ilyen lesz a feeling – zenei montázs a műsorból
Luxfunk Soul Power – képek a kulisszák mögül
Fotó: Sulyok László
A Soul zene és a Funky Groove kedvelőinek nagy örömére a Luxfunk Soul Power 2012. január 29-től, minden vasárnap 20-tól 22 óráig hallgató a Luxfunkon, valamint január 30-tól a Luxfunk Fm partnereinek műsorán.
Magyar
English
Hírek, programok
iWiW
Facebook
Twitter
Youtube






















zsolesz1009 - 2012. február 20. - 10:19
Köszi a segítséget!
akkor nincs más dolgom,mint egy másik fejegységet beszerezni,de nem túlzok ha azt mondom nekem megéri,mert tényleg a funky a mindenem.
Üdv Zsolesz
admin - 2012. február 19. - 13:04
Köszi Zsolesz!
Ennek már itt az ideje. Mobilnet, line in a fejegységen. Ha ez a kettő megvan, akkor egy audio kábel a mobil és a vas közé és máris szólunk!
zsolesz1009 - 2012. február 18. - 21:03
Bár csak útközben is tudnálak benneteket hallgatni!
Feldobná a napot egész nap az autóba ülve,de majd egyszer ennek is eljön az ideje.
NAGYON NAGYOK VAGYTOK!!!
GulicsNorbert - 2012. február 9. - 20:08
Tisztelt 1belabacsi!
Amennyiben megtisztel további észrevételeivel annak örülünk, akkor is, ha nem teljesen pozitív. Ami nekem feltűnt, hogy a déli országrészben arányaiban több a Funk rajongó, mint más országrészeken. Ebben közre játszhat az a tény, hogy a 90-es évek előtt a Jugoszláv piacról könnyebb volt beszerezni a nyugati “tiltott” lemezeket? Kinek köszönhetjük (név szerint) a Funk népszerűsítését, a szegedi “Tisza Gyöngyének hangulatát”? Amennyiben nem tekinti tolakodásnak kezdeményezném a tegeződést. Üdv GN
1belabacsi - 2012. február 5. - 22:11
Tisztelt Gulics Norbert!
Nem csalódtam, az adás nekem továbbra is szenzációs, mert feleleveníti a ’80-as évek végi időket, a dél-alföld akkoriban talán legnagyobb funky-soul-rnb barlangjának, a szegedi Tisza Gyöngyének hangulatát!
Hálás köszönet érte, munkájukhoz kitartást, sok egészséget kívánok!
1belabacsi
GulicsNorbert - 2012. január 30. - 09:55
Tisztelt 1belabacsi!
Köszönjük az elismerést, és reméljük a további műsorok is elnyerik tetszését!
Szép napot!
Gulics Norbert
1belabacsi - 2012. január 29. - 23:30
Szép estét!
Nagyon tetszett az első adás, kíváncsian várom a továbbiakat!
Sok sikert Mindnyájuknak a színvonalas csatornáért!
Minden jót!