Interjú Temesi Bercivel
“Más igenje nem az én igenem”

2014. április 29. - Fodor Luca E.

Temesi Berci interjúTemesi Berci lassan egy hónapja osztja meg velünk gondolatait a Heti Pozitív Facebook rovatunkban. Hogy miért Funky-arc ő, és mi a közös nevező számára a Zenében, a Luxfunkban és az Elégedettségben, arról az alábbi interjúban olvashattok.

  • 15 éve vagy a pályán, de vajon ki adott gitárt a kezedbe először? Hogyan kezdődött?

- Érdekes módon a környezetemben soha senki nem muzsikált, viszont művészcsalád vagyunk. Herendről származom, a családunkban pedig többen a Herendi Porcelán Manufaktúra művészei. Én ebben a közegben nőttem fel, és nagyon sokat örököltem édesapámtól, aki kuratóriumi elnök volt, képviselőjelölt, és főként néptáncpedagógus. Mindenhol ott volt, mindennel foglalkozott, a nap huszonnégy órájában pörgött: ezt a tulajdonságot tőle kaptam örökül, de sok mindent köszönhetek a tíz évvel idősebb bátyámnak is, aki ha szükség volt rá, a táncpróbák szüneteiben a herendi művelődési ház parkettjén pelenkázott. Így egészen kiskoromból ered a zene és a tánc szeretete. Sokáig néptáncoltam, de meghatározó volt az életemben a foci is. NB III-as játékosként se szorult ki a zene az életemből, folyamatosan fülhallgató volt a fejemen, még a kispadon is, bár magáról a fociról 18 évesen le kellett mondanom egy autóbaleset miatt.

  • És mit tesz az ember, akinek a lába alól kirántják a talajt?

- Döntés kérdése, úgy gondolom. Én sosem harcoltam azért, hogy azt csináljam, amit szeretek, de a Jóisten mindig adott, ad lehetőséget; az a baj, hogy sokan nem élnek vele, egyszerűen nem látják meg. A problémáink nem azért léteznek, mert Isten gáncsoskodik, hanem azért, mert vannak feladatok, amelyeket ha megoldunk, sokkal könnyebbé válik az életünk. Ezek olyan gátak, amelyek mögött szabadság vár. Előtte azonban át kell törnünk őket, és ehhez az erő mindannyiunkban megvan valahol. Én a baleset után is mindenben a lehetőséget láttam, a szabadságot, a boldogságot kerestem, amit meg is találtam. Ha összeomlottam volna, hogy nem tudok focizni, és nem élveztem volna az életet nélküle is, akkor nem fordultam volna a zene felé, és ma nem ülnék itt.

  • Jöttek a szolfézsórák és a kottaolvasás?

- Nem igazán, mivel sosem tanultam intézményes keretek között, autodidakta módon kezdtem el. Jó zenéken nőttem föl, ráadásul sok zeneszerető barátom volt, akik hobbi szinten zenéltek is, én pedig elkezdtem a koncertjeikre járni Veszprém környékén. Megismertem például a zseniális basszusgitárost, Cseh Balázst, aki magánúton segíteni kezdett nekem. Így ismerkedtem meg a kottával és a zeneelmélettel, sőt a basszusgitárral is. Szerencsés voltam, rá két évre már profi zenekarral dolgozhattam. Később pedig a minőség inspirált arra, hogy tanárokhoz járjak: zongorára, hallásfejlesztésre, basszusgitározni egyszerre négy tanárhoz.

  • Miért jobb négy tanár, mint egy mester?

- Mert mindegyikük nagyon inspirált. Az egyiknél azt tanultam meg, hogy álljak a zenéhez, a másodiktól, hogy hogyan fogjam meg a hangszert, miközben a harmadik elméletben volt nagyon jó, és sorolhatnám. Nagyon szerettem őket. Legfontosabb tanárom, Studniczky László, Zsatyi volt, aki a Roy és Ádámtól kezdve a Jazz+Azig mindenhol játszott. Egyszer helyetteseként küldött el Hevesi Tamáshoz, majd máskor Hobóhoz, én pedig lassan bekerültem ebbe a körbe.

  • Meghatározta a kezdeteket a kamaszkori fülhallgatós korszakod?

- Kezdetben igen. A rock zene volt az, ami első sorban inspirált, a Panterától a Sepulturáig nagyon sok minden. Ez volt a feketére festett, hosszú hajú korszakom, fekete ruhákban. Most került a kezembe néhány fotó, elég meredek volt!

  • Azóta mintha változtál volna…

- Remélem! Bár én nagyon szerettem ezt az időszakot is, jó gyerekkorom volt, jó zenékkel. Szerettem a Led Zeppelin, Deep Purple vonalat is, és tetszett a grunge világa is, az Alice in Chains, a Soundgarden. Ekkoriban ismertem meg a Dream Theatre-t is, ami egy progresszívebb rock muzsika, és hasonló stílusú, mint az első lemezes zenekarom, a Stonehenge. Velük rögtön lemezkészítésbe kezdtünk, amit végül az év rock lemezének választottak. Megjelent Japánban, de játszhattunk Hollandiában is, és magyar fesztiválokon. Nagyon jó kis zenekar volt. Velük a Black-Out elő zenekaraként léptünk fel különböző klubokban, így történhetett, hogy Fehérvári Attila, a basszusgitárosuk, aki ínhüvelygyulladást kapott, felkért, hogy helyettesítsem. Hogy mondjam… ez számomra elképesztő volt! Egy évvel előtte a veszprémi Enyhe Fintor Klubban, félmeztelenül, a hajamat rázva tombolok a koncertjükön, rá egy évre pedig a zenekarba kerülök Kowalsky-ék mellé? Fantasztikus érzés volt. Első alkalommal rögtön nagyközönség előtt léptem fel, kétezer fő előtt a 2001-es Hegyalja Fesztiválon, hihetetlen élmény volt.

Temesi Berci gitárjai (interjúhoz)

  • Két évre rá, 2003- ban az év basszusgitárosának választottak. Ekkor mindössze 23 éves voltál.

- Öt éve zenéltem már akkor, és a Stonehenge-nek illetve a Black-Outnak köszönhetem, hogy megadta azokat a lehetőségeket, azokat a színpadokat, ahol a szakmai zsűri is felfigyelhetett rám. A Black-Out olyan zenét játszott, amelyben a basszusgitározás szabad volt, meg lehetett nyílni, lehettem kreatív, ennek köszönhető a 2003-as díj. Remek év volt: lemezünk a Stonehenge-dzsel az év rock lemeze lett, a Black-Outot pedig -amelynek már én is tagja voltam- életműdíjjal jutalmazták.

  • A Black Out-os Kowalsky Balázs Gyulával ezután még javában együtt zenéltetek, jól tudom?

- Igen. Összebarátkoztunk, és együtt alapítottuk meg a Kowalsky meg a Vegát. Ennek köszönhetem, hogy fesztiválokra járhattam, és megismerkedhettem sok zenésszel: az akkor még kevésbé ismert Hooliganokkal, Szaszáékkal a Sex Actionből vagy a Zorallból. A rock zenei közeg szippantott magába.

  • És mi volt a helyzet a Kowalsky meg a Vega után?

- A Belmondo lett a fix zenekarom, ahol szintén alapító tag voltam. Hat évig csináltuk, de ott volt mellette például a Fiesta, Tóth Vera, Gáspár Laci, az akkori Megasztárosok, majd X-Faktorosok is.

  • Ma a jazz és a funk világában mozogsz, ám a rock zenétől indultál. Mennyire hatott át téged a sex & drugs & rock’n’roll?

- Abszolút nem. Tudatosan tettem mindent: mindig is tudtam, hogy mit szeretnék csinálni, megfigyeltem, hogyan lehet belőle jó dolgokat kihozni, okosan, minőségi módon. Már az elején elkezdtem sok mindent tervezgetni, tudtam, hogy ha ebből szeretnék élni, akkor sokat kell dolgoznom érte. Fontos volt, hogy felkészült legyek, pontosan érkezzem, a legmodernebb hangszerek és erősítők legyenek a kezemben. Ez vezetett odáig, hogy soha életemben nem kellett telefont emelnem munkáért, mindig csak fölvettem, és szívesen vállaltam. Ebbe pedig nem fért bele a vad rocker életvitel.

  • Nem tartottak ezért csodabogárnak?

- Eleinte kevésbé szerettek. Bekerültem a Black-Outba, a hosszú hajú grunge zenészek közé, élére vasalt fekete Saxoo gatyában és ingben, fekete makkos cipőben… Egyszer rám nézett a sofőr, és kiröhögött. Konkrétan megkérdezte, tudom-e, hogy a Hegyalja Fesztiválra megyünk játszani, mi ez a jelmez? „Nézd, nekem ez a stílusom”- válaszoltam, ami azóta is anekdota közöttünk. Ez persze azóta változott. Voltak olyan komolyabb session munkáim például Charlie-val, ahol igyekeztem megfelelni az elvárásoknak. Egyszerűen jót, minőséget akartam, a hangszeremmel, a megjelenésemmel, a kommunikációmmal. Nem azért, hogy mindenféle zenekar nevét kiírhassam a honlapomra.

  • Miért teszed mindezt?

- A zenéért, amelyet kommunikációs nyelvnek fogok fel; a szeretet nyelvem pedig a kommunikáció és az érintés. Ilyenkor érzem boldognak magamat. Ha utazom, beszélgetni akarok, és ehhez meg kell tudnom szólalni más nyelven is. Számomra a zene ugyanez. Ha több műfajban akarok játszani, ismernem kell őket. Úgy gondolom, ha elfordulok például a jazztől, az nem fog rám megharagudni, magamtól viszont elveszek egy lehetőséget. Csak én lehetek több a zene által, és nem fordítva, ezért nyitott vagyok mindenféle zenei irányzatra.

  • Mondjuk a Funky-ra?

- Igen, nagyon szeretem. Mindig is helye volt az életemben, mert basszusgitár szempontjából nagyon domináns.  A Garamy Funky Staffot például a mai napig csináljuk, most jelenik meg az első nagylemezünk, amelyen már négy éve dolgozunk. Garamy Gáborral ketten vagyunk alapítótagok, kitartottunk egymás mellett, nagyon jó barátok vagyunk.


  • Ma többek között az RTL Klub zenei rendezője vagy, dolgozol például az X-Faktoron, a Szombat esti lázon. Milyen érzés kezdőkkel dolgozni?

- Ki a kezdő? Ki a profi? Aki tud kottát olvasni? Aki tisztán énekel? Aki megél belőle? Mindenki máshogy gondolja. Én ugyanúgy állok minden emberhez. Elsősorban a tisztelet a fontos, igyekszem mindenkit egyformán kezelni.

  • Egy ilyen nyitott karakter, mint te nem vágyik arra, hogy ilyen tehetségkutatókon zsűritagként tűnjön fel?

- Én nem ezért csinálom. Sosem volt célom, hogy címlapokon szerepeljek, az egészet munkaként fogom fel, amiért nagyon hálás vagyok, mert általa nem csak azt csinálom, amit szeretek, hanem megtehetem, hogy nem csinálom, amit nem szeretek; és ez nagyon nagy szabadság az életemben. Egyszerűen dolgozni szeretek, és annál, mint hogy azokkal dolgozhatok, akiket szeretek, döntésképes vagyok, és bíznak rám munkát, nincsen fontosabb dolog.

  • A hozzáállásod hozott minta, vagy tudatos életvezetési stratégia?

- Ezeket a tapasztalatokat én éltem meg. Nem gondolom, hogy bármiféle könyv elolvasása, mások tapasztalatainak meghallgatása igazi fejlődést hozna. Amíg nem élem meg a jót, addig én nem tudom hirdetni másnak a jóját, más igenje nem az én igenem.

  • Erről szól az Elégedettség című könyved is?

- Azt helyezi előtérbe, hogy a korlátok nem adottak. Úgy gondolom, amikor megszületünk, a látószögünk konkrétan 180°, ha nem több. Az, hogy mi mennyire szűkítjük be, az rajtunk múlik: kikkel vesszük körbe magunkat, kinek az igényeihez idomulunk. Nyitottnak kell lenni, mert ez lehetőséget teremt arra, hogy mi magunk váljunk mintává saját magunk számára. A könyvvel az volt a célom, hogy megmutassam, engem milyen gondolatok vittek előre, mert hiszek abban, hogy ez az első számú teremtő energia. Ahhoz, hogy ezek a gondolatok megszülessenek, viszont kevés olvasni. Ehhez élni kell.

  • A Luxfunk Facebookján azért sokan olvassák a gondolataidat.

- Ismerve a Luxfunk közönségét, úgy gondolom, hogy az üzeneteim tökéletesen célba érnek, de ha csak egy megosztást is jelentene mindez, akkor is megérné. Sokan szomjaznak a pozitív gondolatokra, és úgy érzem, a Luxfunk összegyűjti ezeket az embereket: minőségi időtöltésre vágyó, minőségi életet élő emberek csoportját; ezt képviselem én is. Azokat az embereket, akik tudják, hogy akár havi 100 ezerből, akár havi 1 millióból élnek is, a fontos dolgokból mindannyiunk számára ugyanannyi marad a végén.

Ezt érdemes megosztani!

Hozzászólások

Írd meg te is a véleményed!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólj a bejegyzésekhez.