fbpx

Ledisi – A “teremtő” hang

Ledisi - A “teremtő” hang

Ledisi

Ledisi A “teremtő” hang

Amerikai R’n’B és Jazz énekesnő, dalszerző, 8 Grammy-Díj jelöléssel: ő nem más, mint Ledisi Anibade Young, a nigériai gyökerekkel rendelkező előadóművész, akinek dalait mi is jó szívvel ajánljuk minden Funky-arcnak.

 

 

Black Butterfly

Ledisi sorsa egészen fiatalon elrendeltetett. Édesanyja egy louisianai R’n’B együttesben énekelt, édesapja, Larry Sanders pedig Soul énekesként kereste a kenyerét.

Ugyan elhagyta családját, lányát pedig közel 30 évig nem is látta, örökségbe mégis igazi tehetséget hagyott. Ezt vetíti előre Ledisi neve is, amely a nigériai Yoruba nyelvjárás szerint “teremtőt” jelent.

A félárva énekesnő mindennek ellenére nem kallódott el. Apja helyett nevelőapjának, Jospeh Pierce III-nek, egy new orleans-i Jazz dobosnak köszönheti, hogy nyolc évesen már nyilvánosság előtt, a New Orleans Symphony Orchestra-val énekelhetett. Később, kamaszkorában viszont kifejezetten szégyenlős  volt. Osztálytársai unszolására a Deniece Williams-féle Black Butterfly-jal viszont újra megvillantotta tehetségét a tesiöltözőben. Ez a dal volt az, amely önbizalmat adott neki a továbbiakhoz, hiszen ezt követően szerepelt aThe Wiz című musicalben – amely az afro- amerikai kultúra jegyeit vegyítette Óz, a nagy varázsló történetével -, majd ösztöndíjasként opera és zongora tanulmányokba kezdett a híres kaliforniai Berkeley-n.

A kezdetek

Ledisi számára az Anibade nevű együttese jelentette az első komolyabb megmérettetést. A héttagú csapat zenéjét a Soul, a Jazz és a HipHop stílusjegyei gazdagították, és ugyan nem váltak széles körben ismertté, de a rajongók annyira megszerették őket, hogy magukat – Ledisi után – “Ledites”-ként emlegették, és a kisebb helyi rádióktól folyamatosan Take Time című dalukat kérték. Ekkor azonban még nem keltették fel nagyobb lemezkiadók figyelmét.

2000-ben megjelentette a Soulsinger: The Revival című szólóalbumát, amely után turnézni indult az Anibade-del.

Következő albuma, mely a Feeling Orange But Sometimes Blue címet viseli, 2002-ben jelent meg. 2003-ban elnyerte érte a California Music Awardot a “Kiemelkedő Jazz Album” kategóriában, de nem lendítette mégsem előre a karrierjét.

 

A fordulópont

Öt év szünet után, 2007-ben adta ki harmadik albumát, a Lost & Foundot, amelynek egyik legjelentősebb dala az AlrightEbben saját életéről énekel, jelezve rajongóinak, hogy nem hagyta maga mögött a zenei pályát. Az üzenet valószínűleg átment, ugyanis a dal a Billboard Hot R&B chartján a 45. helyen debütált.

Második kislemeze, az In The Morning a 49. helyen kezdett…

… míg Think of You című száma a 71. helyig jutott.

Joy a 103. lett. Ez az albuma 2 Grammy- Díj jelölést kapott a “Legjobb új előadó” kategóriában.

Turn Me Loose

2009-ben jelent meg 4. stúdióalbuma, a Turn Me Loose, amely már olyan slágereket tartalmaz, mint a Goin Thru Changes

… vagy a Higher Than This.

Pieces of Me

Ledisi 2011 márciusában fejezte be 5. albumát, amely minden kétséget kizáró, elsöprő sikert aratott. A Billboard 200-as listáján a 8. helyen nyitott, 38.000 példány fogyott belőle az első héten, és a First Lady, Michelle Obama kifejezett kérésére háromszor is fellépett a Fehér Házban.

Az albummal turnéra indult, és a népes rajongótábor mellett háromszoros Grammy-Díj jelölésnek is örülhetett a Pieces of Me-vel, a “Legjobb R&B Album”, a “Legjobb R&B Előadás” és a “Legjobb R&B Dal” kategóriában…

… de a So Into You is nagy sikert aratott.

Legfrissebb dalai között pedig olyanok szerepelnek, mint az I Blame You

… vagy a szeptemberi Like This.

Az ehhez hasonló finom zenékért katt a Luxfunk Radióra, ahol nem vesztegetjük az időt!

Érdekes lehet még:

Musiq Soulchild - Feel The Real - Humble Pie

Soulból összerakva – Musiq Soulchild és az új album

Musiq Soulchild nyolcadik albuma, a Feel The Real szeptember 15-én jelent meg, amelynek apropóján készítettünk egy összefoglalót az első lemez óta eltelt 17 évről. Videók, díjak, most pedig új szelek a vitorlában!

Ezt érdemes megosztani!

Szólj hozzá