Hallottad már a Soul Surge első albumát? – “Ha zenéről van szó, nem létezik távolság.”

Egyéb kategória publikálta Fodor Luca E. 0 Hozzászólások

soul surgeSzeptember 28-án megjelent  Soul Surge afrikai-magyar formáció első stúdióalbuma, a That’s What’s Up. Te hallottad már?

Milyen messze van Afrika Magyarországtól? Több mint tízezer kilométerre, de ha zenéről van szó, nem létezik távolság.” – írja a Soul Surge Facebook oldalán. Három évvel ezelőtt, 2012-ben a dél-afrikai rapper, Herby Shaw Magyarországra keveredett, és zenélni kezdett egy pubban. A jammelésbe idővel betársult Sánta Dániel dobos, és megszületett egy közös együttes ötlete. Hamar összeállt a csapat, amely rajtuk kívül jelenleg Kiss Miklós gitárosból, Paczári Viktor basszusgitárosból és Kottmayer Kriszta billentyűsből áll.

A zenekar épp egy hónapja állt össze, amikor lehetőséget kaptak egy versenyen, ahonnan elhozva a fődíjat, stúdióba vonulhattak, és fölvehették első dalaikat. Ezekben megjelennek a Pop stílusjegyei és a Funkkal fűszerezett Hip-Hop is. 2013 márciusában adták ki első EP-jüket, amely a Stay Down nevet kapta.

A rádiók felkapták a dalt, és játszani kezdték, ami új lehetőségeket nyitott meg a Soul Surge előtt, például felléphettek az A38-on.

2014-ben az együttes a Nemzetközi Kulturális Alap támogatásával elkezdhetett dolgozni egy új albumon, illetve egy magyar-romániai koncertsorozat keretében felléphettek a PASO-val (Pannonia Allstars Ska Orchestra).

That’sWhat’s Up – az első album

Idén szeptemberben készültek el első stúdióalbumukkal, amely a That’s What’s Up címet viseli. A lemez összesen 11 saját dalból áll, és letölthető az iTunes-ból dalonként 0,99 Euróért. A Rockin Y’all című számban feltűnik Sena, akit az Irie Maffiából ismerhetünk, de a többi dal is ígéretesnek tűnik. A videómegosztókon egyelőre csak a másodikat, a Cheers-t…

… és a kilencediket, a Pretty Mamát hallgathatjuk meg.

A teljes playlist egyébként ezekből a dalokból áll:

1. Blow Me Away
2. Cheers
3. Rockin’ Y’all (feat. Sena)
4. Mona Lisa
5. Never Give Up
6. Light the Stars
7. Lose It (feat. Tóth Kristóf)
8. Long Distance Love
9. Pretty Mama
10. Always Knew
11. Burns My Eyes

Ha Te is látsz a srácokban fantáziát, kövesd a munkásságukat, és írd meg véleményedet a cikk alján, vagy a Facebook oldalunkon. Csak így tovább Soul Surge!

Ezt érdemes megosztani!

Szólj hozzá