Snoop Dogg új albummal jelentkezik!
Május 12-én megvásárolható a Bush!

2015. április 22. - Fodor Luca E.

Snoop Dogg új albuma, a Bush május 12-én jelenik meg. Olyan előadókkal működik együtt, mint Pharrell Williams, Stevie Wonder és Charlie Wilson. Ezt érdemes lesz meghallgatnotok!

Snoop Dogg 12. stúdióalbuma, a 2013-as Reincarnated után idén tavasszal a tíz dalt tartalmazó Bush-sal jelentkezik. A dalokat Pharrellel közösen írták, ez garantálja, hogy a zenei ínyencek sem fogják csalódottan elkapcsolni a rádiót: amiben Pharrell keze benne van, abban nem szoktunk csalódni!

Régen

Snoop Dogg és Pharrell nem ezen az albumon dolgozott együtt először. 2002-ben közös dalukkal, a Beautifullal – amelyen a már említett Charlie Wilson is munkálkodott – a U.S. Hot 100-en a hatodik helyig jutottak.

A 2004-ben megjelent Drop It Like It’s Hot még ennél is nagyobb sikert könyvelhetett el: a U.S. Hot 100 listavezető dalává vált.

Akárcsak a Let’s Get Blown, amely szintén 2004-ben debütált, és a következő évben Grammy-díjra jelölték a produceri munkáért, amely a The Neptunes duónak, Pharrell Williams-nek és Chad Hugo-nak a munkáját dicséri.

Most

Ebben az évben a csapat újra összeállt, hogy Snoop Dogg stúdióalbumának új színt adjanak. A Funky-arcok nagy örömére a Funkból ezen az albumon nem lesz hiány! 
Az eredeti tervek szerint a lemez március közepén került volna a boltokba, de a munkálatok elhúzódása miatt csak május 12-én válik elérhetővé. A nagy elvárásoknak Pharrell már megágyazott. Az alábbi rádiós interjúban egyenesen azt állítja, hogy a Bush nagyobbat fog szólni, mint saját albuma, a 2014-es Girl szólt, amelyen olyan rongyosra játszott megaslágerek vannak, mint a Happy, a Marilyn Monroe, a Gust of Wind vagy a Come Get It Bae.

Snoop Dogg szerint a Bush „… teljesen más, mint amit valaha csináltunk.”. A csapat viszont nem változott. Az sok közös munkának köszönhető összeszokottságuk és a hangulat az alábbi videók szerint olyan volt, amit nehéz lenne tovább fokozni.

Pharrell még mindig remek producer és koordinátor, a hangjáról pedig ennél még jobbakat is lehetne írni.

Azért az is könnyen belátható, hogy nem ő az egyetlen nagy hangú a csapatban. És hol van még Stevie Wonder?!

Az albumról egyelőre két dal elérhető. Mindkettő nagyon jól hallgatható, és határozottan érezhető rajta Pharrell stílusa. A Peaches N Cream így szól:

Nem slágergyanúsak. Slágerek. A klipek képi világa külön dicséretet érdemel; elrugaszkodtak az átlagtól, főleg a So Many Pros esetében. Természetesen a Snoop védjegyét képező gyönyörű nők nem hiányozhatnak egyikből sem.

Nagyon várjuk az új albumot, amelynek soron következő dalaival Facebook oldalunkon naprakészen jelentkezünk!

Addig is, amint lehet, ezt a kettőt játsszuk Nektek a Luxfunk Radio főcsatornáján, amelyet a honlapunk tetején található webes player, vagy külső playerek segítségével érhettek el!

Ezt érdemes megosztani!

Hozzászólások

Írd meg te is a véleményed!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólj a bejegyzésekhez.