Love, Marriage & Divorce – Toni Braxton és Babyface visszatért

Egyéb kategória publikálta Fodor Luca E. 0 Hozzászólások

Toni Braxton & Babyface - Love Marriage DivorceFebruár 4-én megjelent Toni Braxton és Babyface legújabb albuma, a Love, Marriage & Divorce, amely mindkettejük számára nagy visszatérés, és új kezdet.

Toni Braxton a slágerlisták és a legnevesebb zenei díjak koronázatlan királynője: 6 Grammy- díj tulajdonosa, és hatszoros American Music Awards díjazott. Pályafutása során többször uralta a slágerlisták első helyeit, és több mint 40 millió albumot adott el jellegzetes kontraalt hangjával.

A kezdetek

Énekesnői karrierje 1989-ben kezdődött, amikor négy húgával közösen megalapították a The Braxtons-t. Az együttes nem aratott jelentősebb sikert, azonban Kenneth „Babyface” Edmonds producerként ekkor figyelt fel rá: ez az ismeretség indította el Toni Braxton szólókarrierjét. 1992-ben közös számuk, a Give U My Heart -amely a Boomerang c. Eddie Murphy film egyik betétdala- sláger lett. Toni ezek után szerződött le a LaFace Records-szal, amelyet Babyface és Antonio „L.A” Reid alapított.

Az első szólóalbum

Az első szólóalbum 1993-ban készült el, Toni Braxton címmel. Az album a Billboard 200 lista első helyéig is eljutott. Az Another Sad Love Song és Breathe Again szintén nagyon jól teljesített a Billboardon és a brit slágerlistákon. Toni Braxton három Grammy- díjat nyert ezért a munkájáért, mint legjobb új és legjobb női R&B előadó. Az album nyolcszoros platinalemez lett, amelyből több mint 15 milliót adtak el.

Secrets

Második albumát 1996-ban jelentette meg, amelyet máig a legsikeresebbnek tekintenek. 92 hetet töltött az amerikai albumslágerlistán, és akár az előző lemez, nyolcszoros platinalemez lett. A két Grammy- díjat nyert Secrets-en hangzik el a legendás Un- Break My Heart, amely 11 hétig vezette a Billboard Hot 100 és Hot Dance Singles listát. Ez a dal vált a Billboard történetében a második, női előadóhoz köthető, legnagyobb példányszámban elkelt kislemezzé. Ezt a teljesítményt csak Whitney Houston I Will Always Love You-ja előzi meg.

Visszaesés

Harmadik albumát, a The Heatet 2000-ben hallgathatták meg a rajongók. A lemez magánéleti válságok után jelent meg, jó kritikákat kapott, azonban nem produkált olyan eladási sikereket, mint az előző két szólólemez. Toni Braxton ettől függetlenül ugyanebben az évben a Soul Train Awards-on Aretha Franklin- díjat kapott az év előadója kategóriában, illetve újabb Grammy- díjat, az American Music Awards díjkiosztón pedig harmadjára nyerte el a legjobb R&B album díját. A lemez leghíresebb száma a Just Be a Man About It volt:


A negyedik albumra, a 2002-es More Than A Womanre hiphoposabb hangzásvilág jellemző az addigiakhoz képest. Nem ezért az újításért, hanem a nem megfelelő reklámozásért azonban jóval kevésbé volt sikeres, mint az előzőek. Három év múlva a 2005-ös Libra című albumát már a Blackgrounds-hoz igazolva készítette, de az új kiadóval sem tudták kiküszöbölni az előző hibákat, sőt. Az elkövetkező években hosszú pereskedés és tárgyalások után Toni Braxton végre elszakadhatott a Blackgrounds-tól, hogy az Atlantic Records-nál megjelentethesse a Pulse című lemezét 2008-ban. Az album Yesterday kislemeze pedig a 2000-es Just Be a Man About It óta az énekesnő legnagyobb slágere lett.

Az új lendület: Love, Marriage & Divorce

Mint írtuk, az album február 4-én jelent meg, berobbanva a Valentin napra hangolódó, szerelmes Toni Braxton rajongók világába, sikerrel. Az énekesnő 2009-es válása után a tapasztalatai, érzelmei inspirálta albumot Babyface-szel közösen készítette, akivel ’92 óta írnak közösen slágereket. Az utóbbi időben azonban szünetet tartottak. Toni Braxtonnak hat, Babyface-nek pedig hét éve nem jelent meg új albuma, így a Love, Marriage & Divorce érett visszatérés az R&B világába. Az album kislemezei, a Hurt You és a Where Did We Go Wrong már 2013-ban előhangolták a rajongókat: a lemez februári debütálásakor a Billboard 200-on a 4. helyen nyitott, és első lett a Billboard R&B/Hip- Hop Album listáján, miközben ostromolja a brit, belga, holland, japán és koreai slágerlistákat is.

A klipek megjelenéséig hallgasd Toni Braxtont és Babyface-t a Luxfunk Radion, az oldal tetején található webes player, vagy külső playerek segítségével!

Ezt érdemes megosztani!

Szólj hozzá