Interjú Bognár Szabolccsal a Soul Clapről – “Újvonalas, improvizatív, elektronikus Jazz Hip-Hop, élő hangszerekkel vegyítve.”

Egyéb kategória publikálta Fodor Luca E. 0 Hozzászólások

soul clapÚj, improvizatív, elektronikus és egyben élő hangszeres Hip-Hop; fiatal, kreatív és magyar: ismerd meg a budapesti Soul Clapet!  Interjút készítettünk Bognár Szabolccsal, az együttes egyik alapítójával.

Mindig hittünk benne, hogy a kreativitás és a tehetség utat tör magának, földrajzi korlátokra való tekintet nélkül. Örömmel tapasztaljuk, hogy számos mai magyar produkció üti meg a világszínvonal mércéjét, amelyről nagyon szívesen számolunk be cikkeinkben. Most a Soul Clapet szeretnénk bemutatni az együttes egyik alapítótagja által: Bognár Szabolcs DJ-vel és billentyűssel beszélgettünk.

Ha azt mondom, Soul Clap, te azt mondod…

… kollektíva, baráti társaság. Egyszerre DJ / producer csapat, zenekar. Gyakran a közönség is nehezen tud minket hova sorolni de akik ismernek, mégis értik, érzik, amit csinálunk.

Mégis, hogyan foglalnád össze a Soul Clap Budapest stílusát?

Személy szerint igyekszem nem kategóriába sorolni, mert szeretem ha nem korlátoz semmi. Ennek ellenére azért viszonylag behatárolható a zenei stílusunk. Ami összeköt minket, az a Hip-Hop. Igazán az okos, őszinte, ’90-es évekbeli Hip-Hop, a ’60-as, ’70-es évek koszos Funkja. Olyan előadók inspirálnak, mint James BrownD’Angelo, Jill Scott vagy ha Jazz, akkor Miles Davis és John Coltrane. Nagyon szeretjük az igazi Old-school Funk, Soul, Neo-Soul zenéket, illetve a Jazzt, sőt a kortárs elektronikus, modern zenéket is. Imádunk improvizálni  és kísérletezni a stúdióban. Tömören megfogalmazva a Soul Clap újvonalas, improvizatív, elektronikus Jazz Hip-Hop, élő hangszerekkel vegyítve, melyben igyekszünk minél szabadabban, egyedi hangzásvilággal közölni az élményeinket.

Kit érthetünk “mi” alatt?

Az együttest Örsi Andrással, Zahár Fannival és Zsigri Bálinttal alapítottuk, akivel előtte utcazenéltem is, 2009-ben pedig együtt DJ-ztünk szerda esténként. Amikor kezdett komollyá válni a dolog, leültünk, és egy papíron elkezdtük összeszedni a hozzánk köthető szavakat, stílusjegyeket, hogy megtaláljuk a minket leginkább kifejező nevet. Így lettünk végül Soul Clap, amely kezdetben ezeknek a közös fellépéseknek volt a neve, majd átragadt ránk és a leendő csapatunkra, a stúdiónkra is, amelyet mi magunk építettünk. Jelenleg négy DJ-nk van: Zsigri Bálint (DJ Slow, producer), Örsi András(DJ One-AB, producer, scratch), Tanka István (DJ Direct, producer, scratch, mastering) és én, bár elsősorban zongoristaként tekintek magamra, aki zeneírással, producerkedéssel is foglalkozik. A basszusgitárosunk Heilig Tamás, aki játszott már Éliás Jr.-ral, az Akkezdet Phiaiban, Király Lindával és Viktorral is. A dobosunk Boros Levente, Zahár Fanni pedig – akivel együtt nőttem fel – fuvolázik.

Említetted a stúdiótokat. Saját kezűleg építettétek?

Igen! 2010-ben egy dolog lebegett a szemünk előtt, a STÚDIÓ! Közös tervezgetés után Bálinttal találtunk egy helyet, ahol tudunk dolgozni; ez volt a Keleti Blokk Művészeti Egyesület, ahol nagyon klassz volt a hangulat: sok érdekes arc, becsületkassza a büfében, képzelhetitek. Itt építettünk magunknak saját kezűleg egy próbatermet, amit stúdiónak is szerettünk volna használni. Mivel semmi pénzünk nem volt a kialakításra, minden lomtalanításnál, építkezésnél felcsillant a szemünk: falécek, padlószőnyeg, üveg és kőzetgyapot körül forgott az eszünk állandóan. A lécekhez még a saját pinceajtómat is teljesen lebontottuk. A padlószőnyeget az október 23-ai, Kossuth téri ünnep után szereztük meg az őrök engedélyével, akik nem voltak felkészülve arra, hogy zuhogó esőben két srác az agyonázott, 40 négyzetméternyi padlószőnyegre pályázik. Odaadták, majd elhurcoltuk több tömegközlekedési eszközön a stúdióba… nem volt egyszerű, de végül sikerült! Így idővel létrejöhetett a stúdiónk: a tojástartó felett eggyel, a profizmus alatt bőven, de a miénk.

Ebben a stúdióban készült a brooklyni rapperrel, ILLspokinn-nal közös dalotok, a Let’s Get It Together is?

Igen. A stúdió elkészülte után még többet jammeltünk együtt, és rögtön le is kötöttünk két bulit. Ekkor társult DJ One-AB és Fanni is, majd egyre több helyen léptünk fel, változó felállásban. Volt, hogy MC-vel, énekessel, volt hogy anélkül. Ekkor már tudtuk, hogy nem szeretnénk fix frontembert, mert tetszett a szabadság, hogy több emberrel tudunk együtt dolgozni, alkalmazkodva a helyek és a közönség igényeihez. Egy fellépés során, a Monday Session születésnapján ismertük meg 2012-ben ILLspokinnt is, ami nagyon érdekes sztori volt. Akkor járt először Magyarországon, de rögtön megkedveltük egymást.

Meg is beszéltük, hogy amíg itt van, szeretnénk közösen zenélni egyet csütörtök délután. Nem sokkal később felhívott egy filmes, hogy szeretné felvenni a jammelésünket, és a stúdió adottságairól kérdezett. Először nem örültünk neki igazán, mert attól tartottunk, zavaró lesz, de végül rábólintottunk. Mire a megbeszélt időpontra beértem a stúdióba, 10 fős profi filmes gárdával szembesültem és tonnányi felszereléssel. Totálisan le voltam döbbenve, amikor is az asszisztens felvilágosított, hogy a rendező, Vandad Kashefi olyan sorozatokat készít, amelyben zenekarokat vesz fel élőben, általában egy snittel, nagyon igényesen. Ez a projekt az A:normal Session névre hallgat, és olyan hírnevet szerzett Vandad-nek, hogy azóta világsztárokkal dolgozik, bár a mai napig Budapesten él.

Hihetetlen megtiszteltetés volt az ő sorozatában szerepelni, és nagy kihívás, hiszen helyben alakult a szerkezet, írtuk a szöveget, amely felkerült a videóban ILLspokinn arcára is, majd a felvétel után rögtön rohant a reptérre. Nagyon izgalmas volt!

Kilátásban van még közös munka ILLspokinn-nal?

Ugyan New Yorkban él, évente háromszor-négyszer Európába utazik egy hátizsákkal és a haveroknál alszik, például Andrisnál. Mivel nagyon nyitott, őszinte és jófej, közöttünk is szoros baráti viszony alakult ki. Így történt az, hogy két hónapon keresztül gyakoroltunk a New Yorkban előadott műsorából néhány számot, amit saját alapra ültettünk, majd lett két közös koncertünk és egy közös számunk, az Are You Listenin?

A fickó úgy működik színpadon, ahogy embert még nem láttam, nagyon szeretünk együtt zenélni. Ezért eldöntöttük, hogy készítünk egy közös albumot, amelyen 2012-óta dolgozunk, és a napokban lesz kész. Két amerikai énekes, egy francia rapper és az Irie Maffiából ismert Sena is szerepel ezen az eklektikus albumon, amelynek még nem találtunk megfelelő címet. Most fejeztük be a masterelést, és hamarosan küldjük is a kiadóknak. A Senával közös számunk egyébként a Love címet viseli, és ez lesz az első klip a lemezről. Már dolgozunk rajta.

Ezen az albumon kívül mire számíthatunk tőletek a (közel)jövőben?

Egy hete jöttünk vissza Füzesabonyból, egy ismerősünk stúdiójából, ahová elvonultunk a világtól négy-öt napra. Vittünk technikát és naponta három-négy órát zenéltünk. Ezekből a jamekből kiválogattunk témákat és ötleteket, amelyeken a következő hónapokban fogunk dolgozni: újrarendezzük, szerkesztjük őket, és remélhetőleg karácsonyig kiadunk egy mixtape-et. Olyan saját, instrumentális anyagot, amely az első igazi bemutatkozásunk lesz, jó és aktuális reprezentációja a bandának. Lesznek felvételek, amelyek készülhettek volna a ’70-es években, de akadnak majd elborult, elektronikus improvizációk is.

Mivel a múlt héten megnyertük az NKA Cseh Tamás Programjának “Kezdő Zenekarok” pályázatát, nyertünk egy nagyobb összeget, amelyet a zenénkre fordíthatunk. Még nem tudjuk, hogy mire fogjuk költeni, de a legfontosabb célunk az, hogy gőzerővel készítsük a felvételeket!

Ha a Soul Clap elnyerte a tetszésedet, hallgasd a Luxfunk Radio főcsatornáját, ahol már az ő dalaikat is forgatjuk! Írd meg véleményedet a cikk alatt, vagy Facebook oldalunkon! Jó zenehallgatást, a Soul Clap laza maximalistáinak pedig további sok sikert kívánunk!

Ezt érdemes megosztani!

Szólj hozzá