“Az ötfős fúvós szekció ma kuriózum” – Interjú Bacsa Zoltánnal, a SoulBlaster trombitásával

Hamarosan újra találkozunk a március 19-ei Luxfunk Party-n, ahol a tízfős SoulBlaster koncertje garantáltan felrángat a székből. Ez alkalommal az ötfős fúvós szekció trombitását, Bacsa Zoltánt mutatjuk be az együttesből.

Március 19-én újra összehozzuk a Funky-arc bandát a New Orleans Clubban egy olyan Luxfunk Party-n, ahol a vérbeli klasszikus Funkra emeljük magasba a kezeinket. Erről nem csak DJ Sampler és DJ Taylor gondoskodik, hanem a tízfős SoulBlaster zenekar is, a Tower of Power magyar tribute bandje. Hogy még jobban kedvet kapjatok az estéhez, olvassátok el EZT az átfogó interjúnkat,  most pedig ismerkedjetek meg Bacsa Zoltán trombitással a SoulBlaster ötfős fúvós szekciójából.

Hogyan lett egy kecskeméti kisfiúból profi trombitás?

Jó messzire kell visszanyúlni a történet elejéhez. Hét éves koromban kezdtem zenét tanulni Kecskeméten, és a fúvós hangszerekbe szerettem bele. Annyira, hogy általános iskola után a Magyar Honvédség Zeneművészeti Szakközépiskolájában tanultam tovább. Érettségi után azonban leszereltem, mert nem akartam katonazenész lenni. Az ős-SoulBlasterben – ami trióból indult – kezdtem játszani a fiúkkal, hiszen gyerekkori barátságon alapult az ismeretségünk. A Tower of Power dalok előtt leginkább Takáts Tamás Dirty Blues Band és LGT számokat gyakoroltunk. Egyszer aztán Szentpéteri Zsolt és Végh Gabi – akik Pestre jártak fel koncerteket hallgatni, egy ilyen élménynek köszönhetően – beleszerettek a Tower of Power dalaiba, és a többiek egyetértésével ebbe az irányba terelték a SoulBlastert. Nekiálltunk veszettül próbálni, és ’99-ben megalakultunk. Én akkor 24 éves voltam.

A SoulBlasteren kívül még hol hallhattunk és hallhatunk játszani?

Nagyon szerettem a Little Jazz Bandben zenélni, amelyet szinte gyerekfejjel találtunk ki, és majdnem húsz évig működött, Korb Attila vezetésével. Dixielandet és korai Swinget játszottunk. (2000-ben különdíjban részesültek az első Magyar Ifjúsági Jazz Versenyen, majd 2001 illetve 2002 júniusában részt vettek a franciaországi Saint Adresse-beli Louis Armstrong emlékversenyen, ahol második helyezést értek el. 2003 júniusában az első helyen végeztek. 2004-ben júliusban a Saint Raphael-i Nemzetközi New Orleans Jazz Versenyen megosztott első helyezést értek el. Két saját lemezt is kiadtak. – a szerk, forrás: port.hu)

A SoulBlasteren kívül zenéltem és zenélek még a Modern Art Orchestrában is, amely ma is aktívan működik.

Honnan merítesz inspirációt? Kiket hallgatsz szabadidődben?

Nagy kedvencem az Incognito; még egy dalukat is összeraktuk a SoulBlasterrel, csak jelenleg éppen nem játsszuk. Egyébként összefoglalóan a ’70-es évekbeli ős-Funky-kat szeretem, kiemelten a Tower of Powert. Az egyik kedvenc albumom tőlük a ’75-ös In The Slot.

Ezen kívül szívesen hallgatok még bármikor Aretha Franklint is, illetve a szakmai példaképet, a trombitás Clark Terry-t.

Trombitásként mi a véleményed a fúvós szekciótokról?

A SoulBlaster szíve-lelke. Ez abból is adódik, hogy maga a Tower of Power már eleve olyan egyedülálló zenekar, ahol a fontossági sorrendben a fúvósok az énekkel egy helyre vannak helyezve. Szerintem az ötfős fúvós szekció ma kuriózum, nagyon ritka, hogy popzenét játszó zenekarban ennyi fúvós legyen. Ha akad is, akkor is maximum kettő vagy három. Így hogy öten vagyunk, elég sok a csillogó hangszer a színpadon, ami látványban is jelenthet egy kis extrát, hangzásban pedig végképp. Ez persze nem nekünk, hanem a zeneszerzőknek köszönhető, akik így írták meg a Tower of Power dalokat.

Ennyi év közös zenélés és behatárolt repertoár után van még kihívás a dalokban?

A zene oldaláról közelítve szerintem nincsen, hiszen annyira szeretjük ezeket a dalokat, hogy mindannyian rommá hallgattuk a Tower of Power összes létező számát. Olyan szinten tudjuk őket, sőt a többiek részeit is, hogy ebben a részében már nincs kihívás a számunkra, csak örömjáték, ami a közönséget is felszabadulttá teszi.

Mostanában fel-felcsillannak Funky elemek a legújabb zenékben is. Szerinted újra elkaphatja a tömegeket a Funk hullám?

Azt mi is érzékeljük, hogy a műfaj sajátosságai meg-megjelennek, de még mindig inkább azt veszem észre, hogy az átlagembereknek egyre jobban „elbutul” a fülük. Ha nem a legegyszerűbb zenei megoldásokat hallják, attól nagyon gyakran idegenkednek. Ugyanakkor tapasztalom, hogy szinte bárhová megyünk is fellépni, a többségnek mindig „elindul a feje”. Rengeteg koncerttel a hátunk mögött azt kell, hogy mondjam, egy kezemen meg tudom számolni, hányszor nem haraptak rá a hangulatra.

Szegedi Attila (basszusgitáros és a SoulBlaster menedzsere) mesélte, hogy bőven akadtak vicces pillanatok a koncertek során. Azt javasolta, hogy kérdezzünk meg valakit a fúvós szekcióból, aki megosztaná velünk a Sex Machine sztorit. Elmeséled?

Igen, az jópofa volt. Egyszer az Alcatrazban játszottunk, és a repertoárunkban akkor épp egy James Brown dal is szerepelt. Ez volt ugye a már említett a Sex Machine, aminek a végén pontozott megállás van. A koncerten az egyik szaxofonosunk eggyel többet fújt véletlenül, mire valamelyikőnk – félig a mikrofonba – odaszólt neki, hogy „ne itt gyakoroljál”. A közönség vette a lapot, volt nagy röhögés, bár a dalt mostanában már nem játsszuk. De nem ezért. 🙂

A SoulBlasterről már sokat meséltél; a privát karrieredben milyen álmod van még, amelyet le kéne szedni a padlásról, leporolni, hogy valóra válthasd?

Régóta nagy álmom, hogy szeretnék összehozni egy saját szextettet, és Jazzt játszani. A tagok már most adottak hozzá, de egyelőre időben nem tudjuk összeegyeztetni, hogy végre nekiállhassunk a próbáknak. A SoulBlasterben pedig továbbra is szeretnék játszani, hiszen nagyon szeretjük a műfajt és egymást is.

Ha szeretnéd megtapasztalni, mit jelent valójában az örömzenélés, amiről Bacsa Zoli mesélt, várunk szeretettel a március 19-ei Luxfunk Party-n a New Orleans Clubban. Addig is készülj velünk a nagy eseményre itt.