Február 26. – Boldog szülinapot, Corinne Bailey Rae!

Február 26. – Boldog szülinapot, Corinne Bailey Rae!

Corinne Bailey Rae brit énekes, dalszerző, producer és gitáros 1979. február 26-án született Leeds-ben, ahonnan hódító útra indult és személyiségével, hangjával belopta magát a szívekbe. Isten éltesse sokáig!

Rae debütáló albuma, a “Corinne Bailey Rae2006-ban jelent meg és zajos sikert aratott. Így történhetett meg, hogy Corinne lett a negyedik nő a brit zenetörténetben, akinek az első albuma No.1 pozícióba jutott. Egy évvel később 3 Grammy-díjra és 3 Brit Awards-ra jelölték, a MOBO díjból 2-t meg is nyert. 2008-ban megkapta a Grammy-t is az “Év Albuma” kategóriában, hiszen együtt dolgozott Herbie Hancock-kal a “River: The Joni Letters” albumon

Rae második albuma a “The Sea2010-ben jelent meg, 3 év kihagyás után. Nehéz időszakot hagyott maga mögött, hiszen zenész férje 2008-ban hunyt el vélhetően drogtúladagolásban. Érzelmeit az énekesnő ebben az albumban igyekezett feldolgozni. Ez is nagy siker lett: az első és a második albuma összesen több mint 5 millió példányban kelt el világszerte

Rae 2016 februárjában jelentette be, hogy újabb lemezzel készül, amely a “The Heart Speaks in Whispers” címet viseli majd. Ezt a rajongók már az év májusában meghallgathatták: No.2 lett a Billboard R&B chartján. Azóta több dala is megjelent, a “The scientist” nagy kedvence lett a “Szürke 50 árnyalata” rajongóinak. 

Most az egyik első nagy slágerével kívánunk boldog születésnapot neki!

Ezt érdemes megosztani!

Szólj hozzá