Július 26. – A világot jelentő aláírás

Július 26. – A világot jelentő aláírás

1968. július 26-án a Jackson 5 egyéves szerződést kötött a Motown kiadóval. Igen, egy évre szerződtek.

Már 1966-tól együtt voltak, először Jackson Brothers néven járták a tehetségkutatókat. Apjuk, Joseph Jackson, a szigorú atyai útmutatás mellett menedzserükként is segítette a fiúk munkáját. A végleges formáció 1966-ban állt össze, akkor változtatták nevüket The Jackson 5-ra.

1968-ban jött az először csak egyéves megállapodás a Motown kiadóval. Vajon tudták-e a fiúk, hogy micsoda nagy út következő lépése ez? (Nem az első ilyen lépés volt ez, hiszen korábban már szerződtek a Steeltown Records -szal) Aztán az acélt keményebbre cseréve, a Motown gránitszilárd hátterével a ’70-es évek elején rövid idő alatt történelmet írtak: az első négy kislemezük a No.1 lett a Billboard Hot 100-on. Utólag már tudjuk, hogy az I Want You Back, az ABC, a The Love You Save és az I’ll be There sikere végül nem célként, hanem még akkoriban is csak a rajtvonalként íródott be a Jackson család zenei almanachjába.

 

Ezt érdemes megosztani!

Szólj hozzá