“A lemezlovas nem zenegép” – Koncz Róbert, azaz DJ Koontz gondolatai

Egyéb kategória publikálta Fodor Luca E. 0 Hozzászólások

1959380 729926387032606 33328624 nHogyan érez, mit lát a DJ a pult mögött? Mit jelent  egy jó szó, mit okoz egy jó szám? DJ Koontz, azaz Koncz Róbert kilenc év után búcsúzik, olyan gondolatokkal, amelyekben nagy igazságokat fedeztünk fel, ezért, és mert mindig fontosnak tartottuk a lemezlovas szakma iránti tiszteletet, megosztjuk Veletek. Véleményeteket írjátok le itt, a cikk alatt, vagy Facebook oldalunkon!

“Valami véget ér… És ez most nem egy Kovács Ákos dal szövegének részlete, ahogyan a múlt idő jele sem alkalmazható még, de már arra sem kell sokat várni. Ez a kevéske idő pedig pont elég arra, hogy néhány dolgot helyrerakjunk, vagy csak kiírva önmagunkból, megpróbáljuk elérni az elégedett ember állapotát. Nem lesz könnyű, de próbáljuk meg…

Kilenc és fél esztendő, és több száz buli után, ezen a héten szombaton eljön az utolsó. Legalábbis számomra. Nem gondoltam volna, hogy egyszer eljön ez a nap, ahogyan azt sem gondoltam ez elején, hogy eddig fog tartani. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy mindezt átélhettem, hogy rengeteg új barátot kaptam, és hogy egy fantasztikus közönségnek játszhattam ilyen hosszú időn keresztül. Hálás vagyok mindenért, de sajnos kissé fáj is néhány olyan dolog, amely történhetett volna máshogyan is, vagy amelyet igazságtalan támadásnak érzek. Azt gondolom, hogy én megtettem, amit lehetett, és a legjobb tudásom szerint végeztem a munkám, az esetek 99 százalékában. Egészen biztos vagyok abban, hogy általam fejlődtek a város szórakozási szokásai, illetve az állandó versenyhelyzetnek miatt sok új dolgot adtunk a kikapcsolódásra vágyó fiataloknak. Helyi adottságunknak és profi csapatmunkáknak köszönhetően, a város első számú klubjává, az éjszakai élet legmeghatározóbb szereplőjévé váltunk, ami csodálatos érzéssel tölt el, hiszen én is részese lehettem. Csakhogy az éremnek két oldala van. Így most jöjjön az, amiről csak ritkán beszélünk.

Kíváncsi lennék, ha megkérdeznénk néhány embert, miből áll egy lemezlovas munkája, vajon mit válaszolnának. Új zenéket bemutatni, nevelni, ízlést formálni, bemondani a születésnaposok nevét, vagy lejátszani a zenéket, amit éppen kérnek tőle? Segítek! A legutóbbira ott a wurlitzer, az úgynevezett zenegép, amelyről a Generál együttes is írt egy dalt még valamikor nagyon régen. Zenegép. Tudod, amibe bedobod a pénzt, és kiválasztod az általad hallgatni kívánt muzsikát. Ha pedig azt vallottad eddig, hogy a lemezlovas dolga lejátszani a kedvenc talpalávalódat, akkor felvilágosítalak, hogy ez nem így van. Az is a zenegép. A lemezlovas pedig nem zenegép, még véletlenül sem az.

Mivel sokszor megkaptam, vagy éppen visszahallottam, hogy “ugyanolyan” és “miért nem ez, meg az van” meg hogy “nem voltam jó fej, amiért nem játszottam le ezt vagy azt” és még tehetnék hasonlóan az előzőekhez, az idézőjelek közé sok kritikát. De azt előbb meg kell értened, hogy ezzel nincsen semmi bajom. Ha kiállsz egy színpadra, számítanod kell rá, hogy lesz olyan is, akinek nem fog tetszeni amit csinálsz. A kritika egyrészt vele jár, másrészt az ember elgondolkodik rajta. Harmadrészt írhattam volna azt, hogy leszarom, de ez meg nincs így. Sőt… Annyira nincs így, hogy nagyon. Tízmillió lemezlovas országa vagyunk. Ha magamat kellene aposztrofálnom valahogy, akkor én a “klasszikus vendéglátós, mindenből játszós-konferálós” jelzőt használnám, és titulusként inkább a professzort használnám, bár sajnos nem vagyok orvos. Viszont ma már mindenki lemezlovas.

Kedves kritizáló barátaim! Végiggondoltátok már egyszer is, miközben a pultot támasztva éppen az italotokat kortyolgattátok, hogy miből áll egy házigazda munkája? Őrzi a hely hagyományait, betartja azokat a határokat, amiket a klub zenei arculatához meghatároztak, összekeveri a zenéket, alkalmazkodik a pillanatnyi körülményekhez, előre gondolkodik olykor 4-5 számmal, elmondja a fontos tudnivalókat, a tánctéren tartja az emberek többségét, odafigyel a hangerőre, az arányokra, mindenre. Míg szól egy három perces dal, addig keresi a következőt, majd beállítja a sebességeket, aztán pedig összekeveri a kiválasztott dallal, mielőtt még annak, amelyik éppen szól, vége lenne. Mert ugye a csöndre rohadt nehéz táncolni. Aztán ezek mellett meghallgatja a vendégek minden nyűgét, a leánybúcsútól a diplomaátadásig, keresztül a név-és születésnapos kívánságokon, a legcifrább baromságokig. És közben megpróbál kevésbé bunkó és türelmes lenni. Ez egy idő után csak alkohol fogyasztása mellett kivitelezhető. És idővel egyre csak nő az alkohol mértéke. Szinte egyenesen arányosan a hülyék számával…

Vannak az aktuális slágerek, amiket egész nap hallunk a rádiókból, amelyek valójában sokszor a csengőhangjaink is, és amelyekre a legjobb volna legalább háromszor táncolni egy éjszaka. A slágerdömpingben pedig egyik dal jön, a másik megy. Ritka az olyan, amelyik sokáig fennmarad. Annyira, mint az olyan ember, aki nyitott, és képes meghallani egy jó ütemet, egy fülbemászó harmóniát, egy ismeretlen, ám mégis jó muzsikát. Intelligencia és érzések híján pedig láthatóan bajban van a magyar szórakoztatás. Nem is szórakozni megyünk… Illetve igen, de nem vagyunk tisztában vele, hogy ennek ugyanúgy megvan a maga protokoll része, ahogyan a másik oldalról az etikettje is. A színházban sem kiabálunk be Rómeónak, hogy csinálja már meg végre Júliát, és a moziban sem akadunk ki, ha a film legjobb robbanós és gyilkolós jelenetei nem pont akkor jönnek, amikor mi akarjuk. Tehát mindennek megvan maga helye és ideje. Természetesen átrendezhető, de borul tőle a koncepció, és máshogyan alakulhat minden. Tehát ha kérsz egy zenét, akkor a lemezlovas mérlegelni fogja, hogy odavaló-e (és erre persze azt mondanád, hogy “hát mindenki nyomná rá”, de ez mellékes), mikor illeszthető be a legjobban, vagy egyáltalán érdemes-e a lejátszásra. És ez még csak a jéghegy csúcsa. Egy lemezlovas munkája borzasztóan sok feszültséggel jár, és rengeteg koncentrációt igényel, ezáltal nagyon megterhelő és fárasztó. Fárasztóbb, mint egyes emberek viselkedése; egyszer azért összeírom az összes baromságot, amit húsz éves pályafutásom alatt hallottam. És csak hogy visszakanyarodjak a színházas hasonlathoz, a lemezlovasnak jó pofát kell vágni mindenhez, hiszen te szórakozni jöttél oda. És akkor ott vannak azok, akik ugyanazokat a dalokat kérik, meg akik… Áh, jobb ha nem is folytatom.

Ott álltam akkor is, amikor februárban meghalt édesapám, és rád mosolyogtam, pedig belül zokogtam. Ott álltam minden egyes szombat éjszaka, több mint kilenc éven át, már akkor is, amikor te csak készülődtél otthon, de még akkor is, amikor már rég hazavittél magaddal valakit, és elkezdtetek levetkőzni. Tűrtem, ha paraszt módjára beszóltál, amiért nem játszottam a kedvenc dalodat. Bocs, de tényleg szar zene volt amit kértél. A jókat pedig akkor is előnyben részesítettem, ha tudtam jól, talán már kicsit unalmas, de ha ezt akarjátok legyen, aztán sikítás… És akkor még nem szóltam arról, hogy az ember megpróbál kialakítani egy vele azonosítható zenei arculatot, amelytől hadd ne kelljen már eltérnie csak azért, mert te eljöttél fenekeket nézni fél órára egy alapvetően “normális” zenére szakosodott helyre, miközben otthon valami förtelmet hallgatsz, és ezt igényled máshol is. Persze, ha még mindig nem világos, akkor nézzük másként. Te gyártasz, előállítasz egy terméket. Illetve sok különböző terméket, amelyek között van sikeres és kevésbé népszerű termék is. Majd jövök én, és attól függetlenül, hogy nem értek hozzá, odamegyek hozzád, és arra kérlek, hogy gyárts nekem egy szép, piros cilindert. Te tudod, hogy senki nem fogja megvenni rajtam kívül, hiszen ismered a piacot. Ezért vagy lebeszélsz róla, vagy vállalod a rizikót. Ha pedig úgy döntesz, hogy legyártod, és mégsem jön be, talán kicsivel többet kell majd olyan dolgokból gyártanod, amelyeket visznek is, hogy ezzel kompenzáld a veszteséged. A különbség az, hogy én nem mennék oda okoskodni, mert nem örülnél neki, hiszen te azért vagy ott, mert ezt jobban tudod helyettem. De ha mégis meglátnál a munkahelyeden magad mellett, ahogyan tanácsokat osztogatok a te feladatkörödet és munkádat illetően, valószínűleg pont annyira szeretnél érte, mint… Szóval, nagyon. Persze tisztelet a kivételnek, hisz a többség nem ilyen, de ezeknek ismeretében talán érdemes lenne elgondolkodni néhány apróságon. Ugye nem a falnak beszélek?

Összefoglalva mindezt, én hálás vagyok mindenért, hiszen ezernyi élményt adott nekem ez a fantasztikus hely. Zalaegerszeg nem nagy város. Megvannak a korlátai, és a sajátos szokásai, stílusjegyei. Az utcán járva pedig, sokan mosolyognak rám vissza, ami reményre ad okot, hogy talán sikerült hozzátennem valamit, talán nem volt hiábavaló a sok fáradozás. A számok biztosan engem igazolnak, azok pedig sohasem hazudnak. Elég csak kilenc évvel számolnom, amit ötvenkettővel szorzok először, ugyanis ennyi hét van egy évben. Bár sok olyan buli volt, ahol a létszám a nyolcszázat súrolta, én most jóindulattal csak átlag 350 emberrel számolok alkalmanként. A végeredmény pedig 163.800 azaz, százhatvanháromezer nyolcszáz táncoló ember. Mondhatnám, hogy csinálja utánam bárki. Arra azonban okom sem lenne, hogy lehajtott fejjel járjak a város utcáin. Ezért büszkén, emelt fővel távozom, és mindig szeretettel gondolok erre a csodálatos majdnem tíz évre. És ami mindennél fontosabb, hogy ez csapatmunka. Így valószínű, hogy mindez nem jöhetett volna létre azok nélkül a kollégák nélkül, akik keményen dolgoztak és fáradoztak a háttérben, vagy akár pont a vendégek orra előtt. Köszönöm tehát kollégáimnak, és persze a vezetőségnek a bizalmat és a baráti hozzáállást.

Végezetül pedig remélem, hogy nem bántottam meg senkit, hiszen nem ez volt a célom. Akinek nem inge, az úgysem veszi magára. Szeretlek benneteket! És ha ebben a kilenc évben ért néhány kellemes élmény, vagy csak úgy érzed, hogy szeretnél tőlem búcsút venni, sok szeretettel várlak szombat éjszaka, a város első számú szórakozóhelyén. Ideje átengednem másnak a teret, engem is másfelé szólít az élet. A jövő még szebb és izgalmasabb lesz, de vannak dolgok, amelyek már soha nem lesznek ugyanolyanok. Vasárnap pedig (kicsit fájó szívvel) már mondhatom; valami véget ért…!”

Köszönöm a figyelmet, és a rengeteg felejthetetlen élményt!”

Ezt érdemes megosztani!

Szólj hozzá