December 11. – Jermaine Jackson szülinapja

December 11. – Jermaine Jackson szülinapja

Jermaine LaJaune Jackson amerikai énekes, gitáros, a The Jackson 5 egykori tagja Indianában született 1954. december 11-én. Isten éltesse nagyon sokáig Michael Jackson bátyját, a negyedik testvért a világhírű Jackson családban.

Jermaine 13 évesen, 1967-ben, két bátyjával, Jackie-vel és Titóval alapította az eredeti nevén The Jackson Brothers nevű együttest. Két évvel később, amikor öccsei, Marlon és Michael is tagjai lettek a csapatnak, megalakult a sikeres The Jackson 5, amely 1969-ben szerződött le a Motown kiadóhoz.

Jermain – akit a középiskolában az évkönyv szerint a legtehetségesebbnek és a legjobban öltözöttnek tartottak – ebben a felállásban a második szólóénekes lett MJ után. 1975-ben, tizennégy évvel az alapítás után kilépett az együttesből. A Jackson 5 átszerződött az Epic Records kiadóhoz The Jacksons néven, Jermaine pedig a Motownnál szeretett volna maradni, ahol korábban is jelentek már meg szólóalbumai. Tudtad, hogy nem sokkal később elvette a kiadóvezető, Berry Gordy lányát?

1980-ban megjelent „Let’s Get Serious” című albuma, melyet Grammy-díjra is jelölték. Az 1970-es és ’80-as években több top 20 slágere is volt az amerikai Billboard Hot 100 slágerlistán . Michaellel énekelt duettje, a „Tell Me I’m Not Dreamin’ (Too Good to Be True)1984-ben No.1 lett a Hot Dance Club Play slágerlistán. Négy duettet énekelt Whitney Houstonnal, ebből egy Jermaine „Precious Moments„, kettő pedig Whitney Houston albumán szerepelt.

Nagyon boldog születésnapot kívánunk neki!

Ezt érdemes megosztani!

Szólj hozzá