December 5. – Keri Hilson születésnapja

December 5. – Keri Hilson születésnapja

Keri Lynn Hilson amerikai énekesnő, dalszövegíró és színésznő december 5-én született 1982-ben, és a georgiai Decaturban nevelkedett.

Már egészen fiatal éveit is Anthony Dent producer mellett töltötte: dalszövegeket írt és vokalistaként vett részt számos R’n’B és hip-hop előadó fellépésén.

Miközben egyetemre járt, nem hagyott fel a dalírással, a The Clutch produkciós csapatával dolgozott együtt Britney Spears, a Pussycat Dolls és Mary J. Blige bizonyos dalain. 

2006-ban a világhírű zenei producer Timbaland kiadójához, a Mosley Music-hoz szegődött. Ekkor lépett először a nagy rivaldafénybe: énekelt Timbaland „The Way I Are” című dalán, amely előkelő helyen szerepelt a világ chart listáin.

Hilson debütáló albumára sem kellett már nagyon sokat várni: 2009-ben, 27 éves korában megjelent az  „In a Perfect World…„, amely 4. lett az amerikai Billboard 200-en. Az album olyan slágereket foglal magába mint a „Knock You Down„, a „Turnin Me On” és az „I Like„.

Ezek a munkái Keri Hilsonnak két Grammy-jelölést hoztak az „Év Legjobb Új Előadója” és az „Év Legjobb Rap Együttműködése” kategóriában. Ez utóbbi jelölést a „Knock You Down” című dalért kapta, melyben Ne-Yo és Kanye West is szerepel.

2016-ban Keri bejelentette, hogy hamarosan érkezik a 2010-es, második „No Boys Allowed” albuma után a harmadik, amelynek L.I.A.R. (Love Is A Religion) lesz a címe előreláthatólag. Várjuk! 

Ezt érdemes megosztani!

Szólj hozzá