Fotógaléria az “álom party”-ból – November 23-án rekordokat döntögettünk

luxfunk radio funky party 20121123 orfeum thumbA második élő koncertes Luxfunk Party is tökéletesre sikerült. Az estét az Ultravaló zenekar nyitotta élő kő Funkokkal (első szám: Tower Of Power – Diggin’ On James Brown). Őket követte Big Mo és Troubleman DJ szettje, akik mellett az Ultravaló frontembere, Ivády Levente ragadott mikrofont. Aztán jött a meglepetés, amikor a Luxfunk csapat egyik új tagja is hallatta hangját.

A Luxfunk Radio budapesti Funky Party—sorozatát 2012 októberében élő Funky koncerttel egészítettük ki, de arról még nem szóltunk, hogy egy másik elemet is beépítünk a bulikba: ceremóniamestereket válogatunk, akik a Luxfunk DJ-k mellet a mikrofon adta lehetőségeket használják ki. Így történt meg az a „baleset”, hogy 23-án éjjel Ivádi Levi mellé egyszer csak felugrott kis csapatunk egyik új tagja MC Dannona is.

Többen megjegyezték, hogy ez egy álom party. Köszönjük az elismerést, de mindenképpen hozzá kell tennünk, hogy a hangulathoz elsősorban szuper közönségre van szükség, úgyhogy mi tartozunk Nektek hálával!

Ez az este budapesti Luxfunk Party-k történetében a rekordok bulijának is mondható. Most kelt el a leghamarabb az összes elővételes jegy, most érkeztetek a legkorábban és most voltatok a legtöbben.

Találkozunk az Orfeumban, Szilveszterkor!

Nézd meg a fotókat!
(A galéria a lap alján egyben is letölthető)

Foto: Partypeople


LUXFUNK PARTY RENDELÉS

Töltsd le a galériát egyben, egyetlen .zip fájlban, az alábbi linkre kattintva!
/Csak akkor működik, ha bejelentkeztél. Ha még nem regisztráltál, akkor megteheted ITT./
GALÉRIA LETÖLTÉSE

További Luxfunk Party galériák

Ezt érdemes megosztani!