Fotógaléria, video és hangfelvétel – Ilyen volt az első bajai Luxfunk Party

luxfunkr radio funky party bajaTeltház, gigabuli. Az első bajai Luxfunk Party-ra a Vol.1. Club más programjainál megszokotthoz képest egy órával hamarabb érkeztek a vendégek.  2012. október 6-án Kiskunmajsáról, Szegedről, Székesfehérvárról, Pécsről, Soltról, Soltvadkertről, Szekszárdról, és más városokból is érkeztek Funky-arcok. Még budapesti törzsvendégeink is meglátogattak bennünket. Volt aki házilag készített Luxfunkos pólóban bulizott velünk.

DJ Forest és DJ Taylor már este kilenctől adagolta a finom warm up lüktetést, közben a vendégeket a bejáratnál Fatima és Yasmin fogadta. Persze ők később elvegyültek a tömegben és reggelig táncoltak a Funky-arcokkal. Nem kellett sokáig várni, hogy az első társaság táncra perdüljön. Hamar nagy buli kerekedett, akkora, hogy nem volt elég egy fotós, kettőnek is be kellett állni dolgozni. Így most először két fotógalériát mutatunk meg egyben. Külön “fűszert” kölcsönzött az estének, hogy akik nem fértek el a tánctéren, vagy megfáradtak, a Vol.1 Club teraszán frissen grillezett ételekkel vehettek magukhoz újabb adag energiát a további bulizáshoz.

Egy kis video részletünk is van a kulisszák mögül: néhány pillanat a warm up session-ből a DJ pultból:

A több mint nyolcórás műsort természetesen most is rögzítettük, a legjobb részeket visszahallgathatod a Luxfunk Dance-ben. A maratoni hosszúságú felvételből íme egy kis részlet ízelítőként, hogy a megfelelő hangulatban tudd visszanézni a fotókat:

Fótógaléria



LUXFUNK PARTY RENDELÉS

További Luxfunk Party galériák

Ezt érdemes megosztani!

Szólj hozzá