A hercegi kettős – Megjelent Prince két új albuma

Egyéb kategória publikálta Fodor Luca E. 0 Hozzászólások

prince1Prince semmit nem bíz a véletlenre: szeptember 29-én két albummal jelentkezett Nagy- Britanniában és Európa több pontján, míg az észak-amerikai kiadásra 30-án lehet számítani. A rajongók és a kritikusok is lázban égnek, mert a Jimi Hendrix és Michael Jackson zenegénekkel rendelkező multiinstrumentalista zseni 2010-óta először jelentkezik stúdióalbummal.

Egy kis Prince-ológia

Prince Rogers Nelson, a.k.a Prince 38 éve a szakma hercege: szinte teljes életműve a Warner Brothers lemezkiadó gondozásában született meg, akik már tizennyolc évesen felfigyeltek a kirobbanóan tehetséges fiatal srácra, becenevén Skipperre, akinek már kisgyerekkorát is átitatta a zene: apja zongorista, dalszövegíró, anyja pedig jazz énekesnő volt. Apjának hatására, aki tudatosan nevelte zenei karrierre, már hét évesen megírta első dalát, a Funk Machine-t, amelyet zongorán adott elő. Első albumára sem kellett sokat várni, hiszen a For You 1978-ban, 20 éves korában jelent meg. Egy dal kivételével teljes egészében Prince sokoldalú tehetségét tükrözi; ő írta a dalokat, és rendezte mind az albumon szereplő 27 hangszert. Rögtön világossá vált, hogy Prince nem egyszámos előadó. Sikeres debütáló albumát még 17 stúdióalbum követte a Warner Brothers szárnyai alatt. Olyan elismeréseket könyvelhetett el, mint a ’84-es Purple Rain, amely koncertfilmjének betétdalaként Oscar- díjat is kapott, és számos más slágerlista- robbantó remek dalt, amelyek a mai napig inspirálják a zenei közeget. A hét Grammy- díjas, több mint 100 millió lemezt eladott szuperelőadó azonban ’93 és 2000 között függetlenedni próbált a Warner Brothers-től, akik mellett úgy érezte, nem teljesedhet ki zeneileg. Ennek eredményeképpen hét évig a kimondhatatlan T.A.F.K.A.P. rövidítést, szimbólumot használta, amelynek feloldása természetesen a kiadó által korábban levédett Prince névre utal. Egészen pontosan: The Artist Formely Known As Prince (A művész, akit korábban Prince-ként ismertek).  A 2000-es évektől azonban igyekezett visszatérni eredeti nevéhez, miközben szerzeményeit saját kiadója, az NPG – utalva New Power Generation nevű együttesére – adta ki.

Két album egy napon

Napjainkra a zenei látnokként emlegetett Prince azonban kibékült a Warner Borthers-szel, amelynek eredményeképpen két új albuma az ő gondozásukban jelent meg. A Spotify-on is elérhető zenék Prince-re jellemző módon felkavarták a zeneipar vizét.

Art Official Age

Szóló munkája, az Art Official Age – akár az előző albumok – kiemeli Prince jellegzetes pikáns és túlfűtött Funk/Soul/R’n’B világát. Az albumot Prince írta és játszotta fel az énekes- dalszövegíró- zenész- táncos Joshua Welton közreműködésével. Többek között így szól:

Az albumról elsőként azonban a Breakfast Can Wait videóklipje készült el, amelynek koreográfiája a ’90-es évek Prince klipjeinek hangulatát idézi fel. Érdekesség, hogy Danielle Curiel nem csak a videó főszereplője, hanem a koreográfia megálmodója, és a felvétel rendezője is egyben, akit a coverphoto elkészítésekor Prince-nek maszkíroztak.

PlectrumElectrum

Prince-nek nem csak korunk egyik legnagyobb zenei géniusza, hanem jó fülű és szemű zenész-mentor: felfedezte hosszú évekkel ezelőtt Carmen Electrát, Apolloniát, Sheena Eastont, az utóbbi időben pedig a neten három kirobbanóan tehetséges, egymásról mit sem sejtő zenészt; Hannah “Ford” Weltont, Ida Nielsent és a bravúros Donna Grantist, akik a 3rdEyeGirl trióját alkotják. A dobos Welton 2007-ben a Chicago’s New Trier  Jazz Festival “Outstanding Jazz Musician”- cím jelöltje lett, miközben több formációban is kipróbálta magát. A dán származású basszusgitáros és vokalista, Ida Nielsen sem kispályás, szakmai berkekben csak Bassidaként emlegetik. Prince-szel kiegészülve a 2013-as évet szinte végigturnézták. Ennek eredményeként az albumon rockosabb hangzásvilággal találkozunk, és ahogyan a kritikusok írják “vérbeli girlpowerbe kóstolhatunk bele”.

A legütősebb Prince szerzeményekért meghallgatásáért kapcsolj a Luxfunk Radio-ra, az oldal tetején található webes player, vagy külső playerek segítségével!

Ezt érdemes megosztani!

Szólj hozzá