Luxfunk Soul Power – 0031-0035 – Best Of adások
Túl vagyunk 30 Luxfunk Soul Power adáson. A kerek szám és a több mint fél éves, hetente frissülő tartalom arra ösztönzött minket, hogy néhány adáson keresztül összefoglaljuk a Luxfunk Soul Power legjobb pillanatait.
Még csak néhány kiskanállal merítettünk a nagy kútból. A ’70-es ’80-as években megjelent Soul és Funk csemegéknek még csak piciny töredékét mutattuk be. Mégis úgy gondoljuk, hogy időnként érdemes megállni, kicsit visszanézni, majd felfrissülve, újabb ötletekkel folytatni tovább a megkezdett utat. Indokolja ezt az is, hogy a Luxfunk Radio hallgatottsága és a műsor Fm partnereinknél sugárzott változatának ismertsége folyamatosan nő, tehát sokan időközben kapcsolódtak be a sorozatba, és hát – minden szerénytelenség nélkül – nem mondhatjuk, hogy nem maradtak le semmiről.
A 31-35 adások tehát „best of” válogatások, melyekbe összegyűjtjük a talán legnépszerűbb zenéket, és az érdekes vendégektől hallott még érdekesebb információkat.
A 36. adástól már újabb epizódokkal jelentkezünk. Új vendégek, új műsorelemek, és a műsorvezető-szerkesztő is új: Rota Francesco személyében.
A Luxfunk Soul Power támogatói: |
A Dunaplaszt festékcsalád gyártója, az Egrokorr Zrt. |
Köszönjük! |
Amennyiben kéréssel vagy kérdéssel, észrevétellel szeretnél hozzánk fordulni, szívesen vesszük, és igyekszünk minél gyorsabban válaszolni. Várjuk a hozzászólásod a lap alján vagy a soulpower kukac luxfunkradio pont com címre!
<- Vissza a Luxfunk Soul Power főoldalára
Hozzászólás (2)