Luxfunk Soul Power – a kilencedik

Egyéb kategória publikálta Luxfunk 0 Hozzászólások

Luxfunk Soul Power 0009Hány dalt forgat egy igazi top40-es rádió? Hogyan válogatják a zenéket a kereskedelmi rádiók ma, és miként történt ez a rendszerváltás előtt a közszolgálati rádióban? Miért nem adta le a Magyar Rádió azokat a világslágereket, melyeket a Soul Powerben most utólag mutatunk be? A remek dalok mellett többek között ezekről is beszélgetünk a 9. Luxfunk Soul Powerben Szever Pállal, a Class Fm zenei igazgatójával, aki korábban többek között a Danubius Rádió, a Juventus Rádió zenei arculatáért is felelt, de hosszú ideig volt a Magyar Rádió munkatársa is.

Most egy kicsit szakmáztunk. Nem véletlen a témaválasztás, ahogy a helyszín sem. A Magyar Rádió 23-as stúdiójában pótoljuk a hiányt, és itt, ezen falak között kötelezőnek éreztük, hogy tapasztalt szakemberrel beszélgessünk a miértekről. 
A beszélgetés során kiderül, hogy mi az a Z-tekercs, és kik voltak a kivételezettek akik a rendszerváltást megelőzően a Magyar Rádióban mégis játszhatták a tiltott dalokat.

Mivel a populáris zenék rádiós szerkesztéséről beszélgettünk, ezt a műsort könnyedebb, populárisabb Soul és Funk dalokból válogattam össze.

A műsorban most is kizárólag eredeti bakelit lemezekről forgattuk a a dalokat. A korongok megszólaltatásában a Magyar Rádió hangmérnökei, Kovács György és Orbán Attila segítettek.

Köszönjük a
Gas Jeans
támogatását!

Fotók a felvételről


A 0009. Luxfunk Soul Power tracklistája

Melba Moore You Stepped in to my life
Lloyd Price Nominee
Eugene Record Overdose of joy
Smokey Robinson Being with You
Ali Oli Woodson Drama in the bedroom
Temptations Treat her like a lady
Bo Kirkland and Ruth Davis gonna get next to you
Boz Scaggs Jojo- Lowdown
Chaka Khan I’m every woman
Shalamar Second time around
Dynasty Do me right
A Taste of honey Boogie oogie
GQ Disco night
Crystal Grass Crystal World
Garfield Fleming Don’t send me away
Coffe Casanova
Creme de Cocoa Doin the dog
Santiago Nice and slow
Creativ Source Who is he and what is he


Amennyiben kéréssel vagy kérdéssel, észrevétellel szeretnétek hozzánk fordulni, szívesen vesszük és igyekszünk minél gyorsabban válaszolni.

Hallgasd meg a negyedik Luxfunk Soul Power összefoglalóját! A műsor kétórás, ez csak egy rövid montázs. Ha van véleményed, várjuk a hozzászólásod a lap alján, vagy a soulpower kukac luxfunkradio pont com címre!
Gulics Norbert

<- Vissza a Luxfunk Soul Power főoldalára

Ezt érdemes megosztani!

Szólj hozzá