DJ Hangya (Luxfunk DJ) – Luxfunk Blackmix 171223 party warmup mix

Publikálva: 2018-10-20

1199 Ft

Aki volt már Luxfunk Party-n és időben érkezett, pontosan tudja, milyen egy igazi Luxfunkos warmup feeling.

Amikor még gyülekezünk, sorban érkeznek, gyakran már táncolva lépnek be a Funky-arcok, sűrűn koccannak a poharak, ki a bárpultnál, ki az asztalánál veszi fel azt a lüktetést, amit közben a Luxfunk Dj diktál. Ez is kihagyhatatlan része az estének. Egyfajta előjáték, melyben a zene a második legfontosabb szereplő. Az első Te vagy. Mert hogy egy Luxfunk Party-n a nyitás pillanatától játszanak a DJ-k. Ennek a warmup résznek mindig van egy íve, aminek a végére biztosan felállsz és táncolsz. A válogatás persze bulinként eltérő, mert 100%-ban függ a vendégek összetételétől (például, hogy épp mely évtizedekből válogat a DJ). Ez az a mágnes, ami felráz és behúz a buliba. Nehéz szavakkal leírni, ezért mindig mondjuk, hogy aki nem volt még ilyen buliban, annak mindenképpen érdemes kipróbálni.

DJ Hagyától a Blackmixben főként a ’70-es évek Disco-Funk világát szoktuk meg, ezúttal viszont betekintést nyerünk abba, hogyan szól egy party warmup tőle. Persze nehéz átadni azt, amit személyesen jó átélni, de adunk egy receptet: ne tekerj bele! 😉

A Luxfunk Blackmix archívumból hallgasd meg vagy töltsd le DJ Hangya 2017. december 23-ai Blackmix adását!

Bejelentkezés vagy Regisztráció

Hallgass meg egy részletet a mixből!

Description

Ez a mix az alábbi formátumokban érhető el

  • Szignálok nélkül .mp3-ban és .wav-ban, playlisttel

Ezt érdemes megosztani!

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„DJ Hangya (Luxfunk DJ) – Luxfunk Blackmix 171223 party warmup mix” értékelése elsőként