Szeptember 7. – Gloria Gaynor születésnapja
1949. szeptember 7-én született Gloria Gaynor, amerikai énekesnő, a Disco korszak csillaga.
Gloria Gaynor teljesen más műfajban kezdte énekesi karrierjét. Az első lépést számára a Soul Satisfiers nevű Jazz-RnB zenekarban való éneklés jelentette, még a ’60-as években.
Az első igazi kitörési lehetőség 1975-ben köszöntött be, amikor Clive Davis jóvoltából aláírhatta első szerződését a Columbia Records kiadóval, és napvilágot láthatott a Never Can Say Goodbye című album, rajta természetesen az azóta örökzölddé vált címadó dallal. De ott volt még a lemez első oldalán a Honey Bee, és a Reach Out, I’ll Be There is, ezek szintén nagy sikert hoztak az énekesnőnek.
A következő néhány évben a Gloria Gaynor megjelentette a Glorious és a Gloria Gaynor’ Park Avenue Sound albumait, de ezek kevésbé lettek népszerűek. Mígnem 1978 végén Love Tracks című albumának kiadásával, ismét pop-ikonná emelkedett, köszönhetően az I Will Survive című slágerének. A dal egy olyan nőről szól, aki a közelmúltban szakított, szembeszáll korábbi szeretőjével, és képes magát túltenni rajta. Ma egyszerűen „szakítós zenének” mondanánk, de a dal akkoriban a női emancipáció himnuszává vált. Az I Will Survive eredetileg a B-oldalra került a Polydor Records 1978-as kiadványán. A legenda szerint Jack King, a bostoni Disco Radio DJ-je megfordította a lemezt, belehallgatott az I Will Survive-ba és nem hitte el amit hall, ahogy azt sem, hogy ezt a dalt miért rejtették el a B oldalra. Elkezdte játszani a rádióban, a hallgatók pedig újra és újra kérték, ő pedig újra és újra lejátszotta.
Az I Will Survive 1980-ban kapta meg a Grammy-díjat a legjobb diszkófelvétel kategóriában. A Rolling Stone magazin minden idők 500 legjobb dala között a 492. helyre került, de 97. a Billboard magazin minden idők legjobb 100 dalát felvonultató rangsorán. 2000-ben a dal No.1 lett a VH1 „100 greatest dance songs” listáján.