The Brand New Heavies – Brit zsenik a Funk és a Jazz határán
Aligha van olyan Luxfunk Funky-arc, akinek ne csengene ismerősen a The Brand New Heavies neve. A Funk, Soul és Jazz műfajaiban egyaránt otthonosan mozgó banda ugyanis nem csak a Luxfunk Party-k lemezjátszóin, de hazai fesztiválszínpadon is pörgött már. Pályafutása során a zenekar jelentősen hozzájárult a Soul, a Funk és a Jazz határterületén formálódó Acid Jazz műfaj kialakulásához, világszerte több mint 2 millió eladott lemezzel büszkélkedhet.
Nevét nem kisebb embernek, mint a Soul Keresztapjának köszönhetik. James Brown-t egy korábbi alkalommal hódolói a „the Minister of New Super Heavy Funk” titulussal illették, ami a banda nevének alapjául szolgált. James egy Wembley stadionban tartott koncertjén a The Brand New Heavies akkori tagjai is közreműködtek, a zenekari beállás során tudtukon kívül maga a mester is meghallgatta jammelésüket. A zenélés befejeztével előlépett, és csak annyit mondott: „Srácok, ez remek volt!” A tagok a mai napig is csak az „észbontó” kifejezéssel tudják leírni azt az élményt, amikor Funk-ot játszhattak a Funk „feltalálója” előtt.
Gyorsan jött a siker
A zenekar pályafutását a ’80-as évek végén kezdte. A londoni klubéletbe 1988-as Got To Give című slágerükkel robbant be, ami után nem kellett sokat várni a tengeren túli bemutatkozásra sem. Az Egyesült Államokbeli sikereket tovább fokozta első énekesnő, N’Dea Davenport csatlakozása is. A díva ekkor már ismert művésznek számított az USA-ban, bár karrierje nem indult könnyedén: szülővárosát, Atlantát 300 dollárral a zsebében hagyta el, amikor szerencsét próbálni indult. Az ő belépésével kezdődött meg a zenekar „első aranykora”.
A legsúlyosabb a slágerek 25 éven át
A The Brand New Heavies pályafutása során ontotta magából a slágereket, összes szerzeménye kilenc albumnyi felvételt tesz ki. Számtalan dala foglalt el rendkívül előkelő helyet a brit slágerlistán. Slágerei közül a legnagyobb sikereket a Shelter, a You’ve Got A Friend és a Midnight At The Oasis című nóták érték el.
Íme valami „brand new”
25 éves születésnapja alkalmából 2013 május 6-án közel hét év várakozás után a zenekar kiadta legújabb, Forward című stúdióalbumát. A lemez érdekessége, hogy a korábbi énekesnő, N’Dea Davenport mellett új tagként már egy másik tehetség, Dawn Joseph is közreműködött. Így a koncerteken a közönséget már egyszerre két fekete hölgy kényezteti bársonyos hangjával!
Az élő fellépések mellett a The Brand New Heavies-zel a Luxfunk Rádión is találkozhattok, ha az oldal tetején található webes playerrel, vagy külső playerekkel hallgatjátok:
Winamp MediaPlayer Mobiltelefon
LUXFUNK APP ANDROIDRA!