Charles Bradley – James Brown hasonmása, Otis Redding visszhangja

Charles Bradley

Charles Bradley James Brown hasonmása, Otis Redding visszhangja

Az Amerika-szerte egyre ismertebbé váló, elképesztő hangi adottságokkal bíró Charles Bradley hamarosan születésnapját ünnepli. A 66. életévét novemberben ünneplő Funk és Soul énekes Blues-ba illő életéről és páratlan karakteréről írtunk Nektek, mert érdemes megismerkedni vele.

 

Charles Bradley született floridai, Funk/Soul/R’n’B énekes. A ’60-es években, huszonéves korában már zenélt, mégis csak a ’90-es évek végén figyeltek fel rá, amikor sötét és ismeretlen brooklyni klubokban állt színpadra. Ekkor fedezték fel ugyanis a közel 50 éves énekest, amelynek köszönhetően Bradley új életet tervezhetett magának. Megszenvedett érte.

“James Brown”, a szégyenlős konyhás

Charles Bradley-t szülei egy éves kora előtt elhagyták, így az árva kisfiút évekig anyai nagyanyja nevelte Floridában. 1956 azonban nagy változást hozott az életébe: anyja visszatért érte, hogy magával vigye New Yorkba, Brooklynba. A sorsa itt pecsételődött meg, amikor 14 évesen nővére elvitte a híres Apolloba, ahol rendszeresen afro-amerikai előadók álltak színpadra. Így történt ’62-ben, hogy részese lehetett James Brown fellépésének, amely olyannyira magával ragadta a kiskamaszt, hogy döngölt padlós pinceszobájában titokban leutánozta az élő legenda hangját és színpadi stílusát.

Aztán elszökött otthonról. Két évig az utcán élt, éjszakánként metró szerelvényekben meghúzva magát, egészen addig, amíg egy segélyprogramnak köszönhetően Mainbe, egy Bar Harbor nevű bár konyhájára került. Itt fedezték fel, hogy külső adottságaiban elképesztő hasonlóságot mutat James Brownnal, majd rávették, hogy énekeljen el néhány dalt. A produkciót nem kevés csodálkozás, majd ígéretes lehetőség követte, fellépést kínáltak neki. Első alkalommal a szégyenlős Bradley-t úgy kellett a színpadra lökni, de a kezdeti bizonytalanságot még öt-hat fellépés követte rögtönzött együttesével, akiket hamarosan elszólított a vietnámi háború. A banda soha többé nem állt össze.

Charles Bradley ezután szakácsként helyezkedett el; színpad helyett a konyhában maradt még tíz évig, amikor végre úgy döntött, hogy nyugat felé veszi az irányt. Autóstoppal eljutott egészen New Yorkig, de élt Seattle-ben, Kanadában, sőt Alaszkában is, míg végül 1977-ben Kaliforniában telepedett le, ahol húsz évig számtalan furcsa állást próbált ki, miközben jelentéktelen show-kban lépett fel.

Brooklyn, borzalmak, Black Velvet

1996-ban újra, anyja kérésére tért vissza Brooklynba, hogy szorosabbra fűzzék a sérült családi szálakat. Visszatérése kamaszkorának helyszínére súlyos traumákat sodort elé: bátyját ebben az időben gyilkolták meg egy sarokra az anyja házától, később pedig ő maga haldoklott a kórházban egy penicillines injekciótól, amely allergiás reakciót váltott ki. A rendkívüli megpróbáltatások után azonban megtörtént az áttörés. A “Black Velvet”-ként fellépő, fekete munkás James Brown- imitátort felfedezte Gabriel Roth, a Funkot és Soult pártoló, független Daptone Records lemezkiadó társalapítója. Roth ezt követően bemutatta jövőbeni producerének, Tom Brennecknek, majd többek között a Menahan Street Band tagjainak, akik elhívták egy próbájukra. Bradley a próba színhelyén szöveget írt az együttes játékára, a hatás pedig nem maradt el. A dalszövegírásban is tehetséges Bradley őstehetségnek bizonyult, nem volt kérdés, hogy felkarolják-e. Így történt, hogy 2002-ben felvették a különböző dalokat, 2011-ben pedig tízet kiválasztva közülük megjelentették első albumát, No Time For Dreaming címmel.

Az album címadó dala így szól tőle élőben:

De ezt is érdemes meghallgatnotok:

“Amerika lelke”

Charles Bradley zenei munkássága felkavarta azokat, akik a fülük mellett a lelkükkel is hallgatják a zenét. Ezt a hatást erősítette a 2012 tavaszán megjelent, számos prominens filmfesztivált megjárt dokumentumfilm, a Soul of America. A filmben végigkövetik Bradley gyerekkorát, hányattatott sorsát egészen a Daptone Records- időkig, felhívva a figyelmet az utcákon rejlő rengeteg fájdalomra, kilátástalan élethelyzetre és a hajléktalanok körülményeire. A dokumentumfilmet Poull Brien rendezte, akinek Bradley és a Menahan Street Band “The World (Is Going Up In Flames)” című klipjét is köszönhetjük. Magáért beszél.

A sztár, aki nem- sztár

Egy évvel később, 2013 tavaszán jelent meg Bradley új albuma, a Victim of Love, amely nagyon jelentős sikereket ért el. Az énekes Facebook oldalán fellelhető történet tökéletesen példázza Bradley allűröktől mentes alázatosságát, hihetetlen  tehetségét és súlyos élettapasztalatok alakította lenyűgöző karizmáját.

Utopia, Texas, szabadtéri fellépés, hatalmas vihar kellős közepén…

“Csak esett és esett és esett”- emlékezik vissza Bradley. “Kisétáltam a színpadra 800, vagy talán több ember elé, akik csak álltak és vártak az esőben, a sárban.” 
Az együttes felállt, elkezdtek játszani, de – egy pillanatra – úgy tűnt, hogy a természet még a hatalmas Charles Bradley-nél is erősebb. A show felénél elment az áram, teljes sötétségben hagyva az együttest és az átázott rajongókat is. Minden más show esetében ez véget vetett volna az estének, de az átszellemült rajongók Bradley egy év fáradhatatlan turnézása során megtapasztalhatták, hogy az ő fellépései közel sem átlagosak. “Hallottam, ahogyan azt kiáltják, <>” – teszi hozzá Bradley mosolyogva. “És amikor a fények visszajöttek, azt mondtam <>. És ezzel Bradley a színpadról a tömeg közé ugrott. <> – teszi hozzá nevetve. <>

A szívből szóló zenékért hallgasd a Luxfunk Radio-t, mert minden szívből jön, ami fekete!

Érdekes lehet még:

Musiq Soulchild - Feel The Real - Humble Pie

Soulból összerakva – Musiq Soulchild és az új album

Soulból összerakva – Musiq Soulchild és az új album

Musiq Soulchild - Feel The Real - Humble Pie

Soulból összerakva Musiq Soulchild és az új album

Musiq Soulchild nyolcadik albuma, a Feel The Real szeptember 15-én jelent meg, amelynek apropóján készítettünk egy összefoglalót az első lemez óta eltelt 17 évről. Videók, díjak, most pedig új szelek a vitorlában!

 

Amikor az új Bootsy Collins dal miatt örömünkben felugrottunk a plafonig, és elkezdtünk lázasan kutakodni a hamarosan megjelenő album után, a Hot Saucer című dalban – amelyet egyelőre sajnos nem tudunk meghallgatni – Bootsy Collins mellett felfedeztük Musiq Soulchild (és ráadásként Big Daddy Kane) nevét. Nem kellett több nógatás, kicsit utánanéztünk Taalib Johnsonnak, azaz röviden csak Musiq utóbbi munkásságának, így rábukkantunk a szeptember 15-én megjelent Feel The Real albumra. Hosszú, Soulban és R’n’B-ben gazdag út vezetett eddig a legfrissebb újdonságig…

Minek nevezzelek?

Sokan ismertek a környéken, de nem igazán; én voltam a zenés srác, és egy idő után arra gondoltam, miért is ne hívatnám így magam. Innentől kezdve Musiq-ként mutatkoztam be, és a legjobb döntéseim egyike volt. Bárki is nézzen rám, azt szeretném, hogy automatikusan a zenére asszociáljon.” – mesélte egy interjúban Musiq, majd találóan hozzáfűzte azt is, hogy a nevében szereplő “Musiq a frontember, a Soulchild pedig a mögötte feszülő gondolat, amelyet a múlt Soul csillagainak hagyománya és öröksége éltet.

két platina és két arany album, számos díj (Billboard és Soul Train), valamint egy rakás jelölés (MTV Awards11 Grammy-díj) is bizonyítja, hogy Musiq nem csak követi a legnagyobbak nyomait, hanem új ösvényeket tapos magának 2000-óta.

Az első lépésektől a platináig

Musiq Soulchild zenei karrierje a Def Jam Records-nál kezdődött debütáló albumával, a 2000-ben kiadott Aijuswanaseinggel, amelyről a Love című kislemez 22 hetet töltött a Billboard Hot 100 slágerlistáján.

A második, 2002-es, Juslisen albumánál már rájöhettünk, hogy a címek egy analógiára épülnek, az élőbeszéd kiejtését tükrözik. A Juslisen platina album lett, ráadásul a Billboard 200 slágerlistáján az első helyen nyitott. A Halfcrazy és a Dontchange kislemezek is a top 10-be kerültek.

A 2003-as, harmadik album, a Soulstar aranylemez lett, és olyan dalokat tartalmazott mint a Forthenight 

… vagy a Whoknows.

Váltás és sikerek, albumról albumra

Miután Musiq a Def Jamtől átigazolt az Atlantic Records-hoz, 2007-ben megjelentette negyedik albumát, a Luvanmusiq-ot, amelynek vezető kislemeze, a B.U.D.D.Y. nem sokkal később a Billboard 200 listavezető slágerévé vált.

Nem következik nagyon váratlan fordulat: ötödik albumát, a 2008-as OnMyRadiót szintén siker övezte, bár Rappel felturbózott Radio című dala nagy kontrasztban állt azzal a Neo-Soul stílussal, amit az előző albumokon képviselt.

A szintén ezen az albumon megjelent IfULeave című Mary J. Blige duett viszont olyan zajos sikert aratott, hogy Grammy-díjra is jelölték.

A 2011-es MusiqInTheMagiq bebizonyította, hogy a hatodik album sem untatja a rajongókat. Az igazi “Magic” ebben a “Musiq”-ban van… :-) A Billboard 200 chartján a lemez a 8. helyig jutott, köszönhetően az olyan remek partnereknek mint a new yorki Swizz Beatz DJ-producer-rapper, aki egyébként Alicia Keys férje.

Musiq lendületét az sem törte meg, hogy Life on Earth című albumát az Atlantic Records kötelékei helyett már függetlenként adta ki.

Az elmúlt években olyan izgalmas együttműködésekhez adta a hangját mint a Santanával közös Nothing At All

… vagy a The Roots-szal készült Break You Offhoz.

Tudtad, hogy még Ice Cube-bal is volt közös számuk?

Ahogyan India Arie-vel is: a Hot Chocolate-ot 2010-ben Grammy-díjra jelölték.

Az új album, Feel The Real

A szeptember 15-én megjelent, nyolcadik album a Feel The Real címet viseli és ITT több platformon is megvásárolható. Nagyon inspiráló, hogy egy ilyen sokszínű tehetségnek mint Musiq 17 év után is feszíti mondanivaló a mellkasát.

A dupla hosszúságú, összesen 24 dalt tartalmazó albumon Musiq Rap betétek helyett – amelyeket főként Willie Hynre bízott – csak a dallamra és az énekre koncentrál. Szerelem, szakítás, kapcsolatok, van itt minden, aminek valaha köze volt a Soul és R’n’B világához.

Merülj el egy nem hétköznapi művész hétköznapi gondolatvilágában, élvezd a könnyű dalszövegeket körülölelő lágy dallamokat és a megkapó dinamikát. Hajlításokra és kikapcsolódásra felkészülni, Spotify-ra IDE kapcsolni!

Ha van kedved, oszd meg velünk véleményedet Facebook oldalunkon és ajánld kedvenceidet, hogy bemutathassuk az újdonságra éhes Funky-arcoknak!

Érdekes lehet még:

Musiq Soulchild - Feel The Real - Humble Pie

Soulból összerakva – Musiq Soulchild és az új album

Musiq Soulchild nyolcadik albuma, a Feel The Real szeptember 15-én jelent meg, amelynek apropóján készítettünk egy összefoglalót az első lemez óta eltelt 17 évről. Videók, díjak, most pedig új szelek a vitorlában!

Szólj hozzá