Jill Scott, akinek beleharapnánk a hangjába – Megjelent Woman című albuma

Jill Scott - Woman

Jill Scott, akinek beleharapnánk a hangjába Megjelent Woman című albuma

A hangjában és lelkében örök fiatal Jill Scott augusztusban megjelentette ötödik albumát, a Womant. Szerettük!

 

 

A 43 éves, philodelphiai születésű énekesnő-dalszövegíró, sőt színésznőként és modellként is sikeres Jill Scott augusztusban ötödik lemezével hódította meg újra a rajongóit. A Woman pozitív kritikákat kapott, és annyira kellemes volt, hogy szerettük volna megosztani az élményt mi is.

Tanárnő és fagylaltárus?

A kis Jill Scott egykeként nevelkedett vallásos édesanyja és nagymamája vigyázó tekintete alatt. Boldog gyermekkort és harmonikus kamaszéveket tudhat maga mögött. Kiskorától tanárnőnek készült – mielőtt rátalált volna a zenei pályára -, azonban elvesztette iránta az érdeklődését. Mielőtt az éneklés felé fordult volna, átmenetileg még egy fagyizóban és számtalan más helyen is dolgozott.

Első lépések

Gondoltátok volna, hogy ez a finom, érzelmes nő karrierjét ún. “spoken word” művészként kezdte, amely műfaj a harlemi feketéktől származik? Ennek alapjait szabad versek képezik, lényegi eleme a történetmesélés és a zeneiség, és mindig valamilyen fontos, gyakran felkavaró, vagy egyszerűen sokakat foglalkoztató témát ragad meg.

Jill Scottot a The Roots-ból ismert Amir “Questlove” Thompson fedezte fel egy ilyen előadás alkalmával. Hamarosan együtt vonultak stúdióba, és megszületett a You Got Me, amelyben Jill mint dalszövegírő működött közre. A dalt, amelyben Erykah Badu és Eve is énekelt,  2000-ben Grammy-díjjal jutalmazták.

A következő időszakban Jill Scott dolgozott többek között Eric BennettelWill Smith-szel és a rapper Commonnal is, de már nem maradt sokáig a háttérben. 2000-ben jelentkezett első szólóalbumával, amely a Who Is Jill Scott? Words and Sounds Vol. 1 címet viselte. Az lemezen szereplő A Long Walk olyan sikert aratott, hogy Grammy-díjra jelölték, azonban ekkor még nem nyerte meg.

2004-ben jött ki második albumával, a Beautifully Human: Words and Sounds Vol. 2-vel. A Cross My Mindcímű dallal megszerezte élete első Grammy-díját.

Az énekesi karrierjének építése mellett Jill nem hagyott fel a versírással: továbbra is jelentek meg művei, amelyeket különböző rendezvényeken elő is adott. A versírást nem tette félre, miközben a zenei díjakat is sorra söpörte be: 2007-ben nyerte meg második Grammy-díját, amelyet a George Bensonnal és Al Jarreau-val közös God Bless The Child című dalért kapott. A Grammy-t megosztotta velük.

Jill Scott együtt énekelt Lupe Fiascóval a Daydreamin’ című dalon is, amelyet ma már mindenki ismer: 2008-ban Grammy-díjjal jutalmazták.

Harmadik albuma, a The Real Thing: Words and Sounds Vol. 3 2007 szeptemberében jelent meg. A címadó dala így hangzik élőben:

A következő időszakban ugyan magánéleti válságba jutott – tíz éves párkapcsolata ért véget -, és kiadót kellett váltania, de ez nem szabott gátat a karrierjének. Számos más munka mellett és után 2011 nyarán jelentkezett negyedik stúdióalbumával, a The Light Of The Sunnal, amely a Warner Bros Records gondozásában jelent meg. A lemez az amerikai Billboard 200 listáján az első helyen debütált, 135 ezer példány kelt el belőle az első héten. Ez volt az első albuma, mely vezette az amerikai slágerlistákat. Az albumról ismerjük az Anthony Hamiltonnal közös So In Love című dalt…

… és a Blessedet is.

Woman – az ötödik stúdióalbum

Ilyen sikerek után nem meglepő, hogy ötödik lemezét, a Womant is abszolút igényesség, kidolgozottság jellemzi. Lassú, finom és érzéki. Jill Scott nem harsogja túl a mondanivalót, de már sokkal merészebb, ha a metaforákat vesszük alapul. A nyitó dal a Wild Cookie címetviseli; ez kifejezetten spoken word jellegű, a nőkről, nőiségről szól, és kétség sem férhet hozzá, hogy fő témája maga a női nemiszerv mint cookie, mely egyébként sütit is jelent.

Viccesen hangzik, de ha már a cookie-nál tartunk, az ételek, vagy étkezéssel kapcsolatos családi élmények többször megjelennek a dalszövegekben. A Preparedben is megtaláljuk a megfelelő sorokat, sőt…

… a Closure-ben is.

Ehhez hasonlóan vagány és élettel teli a Coming To You, mely az album egyik legfunky-sabb dala.

A kritikusok ennek ellenére az album legjobb dalának vitathatatlanul a Fool’s Goldot tartják, amely egy megrázó szerelmi csalódásról szól.

Ha kedvet kaptál a teljes albumhoz, ITT letöltheted. Oszd meg velünk véleményedet a cikk alatt, vagy Facebook oldalunkon. Jó zenehallgatást kívánunk!

Érdekes lehet még:

Musiq Soulchild - Feel The Real - Humble Pie

Soulból összerakva – Musiq Soulchild és az új album

Soulból összerakva – Musiq Soulchild és az új album

Musiq Soulchild - Feel The Real - Humble Pie

Soulból összerakva Musiq Soulchild és az új album

Musiq Soulchild nyolcadik albuma, a Feel The Real szeptember 15-én jelent meg, amelynek apropóján készítettünk egy összefoglalót az első lemez óta eltelt 17 évről. Videók, díjak, most pedig új szelek a vitorlában!

 

Amikor az új Bootsy Collins dal miatt örömünkben felugrottunk a plafonig, és elkezdtünk lázasan kutakodni a hamarosan megjelenő album után, a Hot Saucer című dalban – amelyet egyelőre sajnos nem tudunk meghallgatni – Bootsy Collins mellett felfedeztük Musiq Soulchild (és ráadásként Big Daddy Kane) nevét. Nem kellett több nógatás, kicsit utánanéztünk Taalib Johnsonnak, azaz röviden csak Musiq utóbbi munkásságának, így rábukkantunk a szeptember 15-én megjelent Feel The Real albumra. Hosszú, Soulban és R’n’B-ben gazdag út vezetett eddig a legfrissebb újdonságig…

Minek nevezzelek?

Sokan ismertek a környéken, de nem igazán; én voltam a zenés srác, és egy idő után arra gondoltam, miért is ne hívatnám így magam. Innentől kezdve Musiq-ként mutatkoztam be, és a legjobb döntéseim egyike volt. Bárki is nézzen rám, azt szeretném, hogy automatikusan a zenére asszociáljon.” – mesélte egy interjúban Musiq, majd találóan hozzáfűzte azt is, hogy a nevében szereplő “Musiq a frontember, a Soulchild pedig a mögötte feszülő gondolat, amelyet a múlt Soul csillagainak hagyománya és öröksége éltet.

két platina és két arany album, számos díj (Billboard és Soul Train), valamint egy rakás jelölés (MTV Awards11 Grammy-díj) is bizonyítja, hogy Musiq nem csak követi a legnagyobbak nyomait, hanem új ösvényeket tapos magának 2000-óta.

Az első lépésektől a platináig

Musiq Soulchild zenei karrierje a Def Jam Records-nál kezdődött debütáló albumával, a 2000-ben kiadott Aijuswanaseinggel, amelyről a Love című kislemez 22 hetet töltött a Billboard Hot 100 slágerlistáján.

A második, 2002-es, Juslisen albumánál már rájöhettünk, hogy a címek egy analógiára épülnek, az élőbeszéd kiejtését tükrözik. A Juslisen platina album lett, ráadásul a Billboard 200 slágerlistáján az első helyen nyitott. A Halfcrazy és a Dontchange kislemezek is a top 10-be kerültek.

A 2003-as, harmadik album, a Soulstar aranylemez lett, és olyan dalokat tartalmazott mint a Forthenight 

… vagy a Whoknows.

Váltás és sikerek, albumról albumra

Miután Musiq a Def Jamtől átigazolt az Atlantic Records-hoz, 2007-ben megjelentette negyedik albumát, a Luvanmusiq-ot, amelynek vezető kislemeze, a B.U.D.D.Y. nem sokkal később a Billboard 200 listavezető slágerévé vált.

Nem következik nagyon váratlan fordulat: ötödik albumát, a 2008-as OnMyRadiót szintén siker övezte, bár Rappel felturbózott Radio című dala nagy kontrasztban állt azzal a Neo-Soul stílussal, amit az előző albumokon képviselt.

A szintén ezen az albumon megjelent IfULeave című Mary J. Blige duett viszont olyan zajos sikert aratott, hogy Grammy-díjra is jelölték.

A 2011-es MusiqInTheMagiq bebizonyította, hogy a hatodik album sem untatja a rajongókat. Az igazi “Magic” ebben a “Musiq”-ban van… :-) A Billboard 200 chartján a lemez a 8. helyig jutott, köszönhetően az olyan remek partnereknek mint a new yorki Swizz Beatz DJ-producer-rapper, aki egyébként Alicia Keys férje.

Musiq lendületét az sem törte meg, hogy Life on Earth című albumát az Atlantic Records kötelékei helyett már függetlenként adta ki.

Az elmúlt években olyan izgalmas együttműködésekhez adta a hangját mint a Santanával közös Nothing At All

… vagy a The Roots-szal készült Break You Offhoz.

Tudtad, hogy még Ice Cube-bal is volt közös számuk?

Ahogyan India Arie-vel is: a Hot Chocolate-ot 2010-ben Grammy-díjra jelölték.

Az új album, Feel The Real

A szeptember 15-én megjelent, nyolcadik album a Feel The Real címet viseli és ITT több platformon is megvásárolható. Nagyon inspiráló, hogy egy ilyen sokszínű tehetségnek mint Musiq 17 év után is feszíti mondanivaló a mellkasát.

A dupla hosszúságú, összesen 24 dalt tartalmazó albumon Musiq Rap betétek helyett – amelyeket főként Willie Hynre bízott – csak a dallamra és az énekre koncentrál. Szerelem, szakítás, kapcsolatok, van itt minden, aminek valaha köze volt a Soul és R’n’B világához.

Merülj el egy nem hétköznapi művész hétköznapi gondolatvilágában, élvezd a könnyű dalszövegeket körülölelő lágy dallamokat és a megkapó dinamikát. Hajlításokra és kikapcsolódásra felkészülni, Spotify-ra IDE kapcsolni!

Ha van kedved, oszd meg velünk véleményedet Facebook oldalunkon és ajánld kedvenceidet, hogy bemutathassuk az újdonságra éhes Funky-arcoknak!

Érdekes lehet még:

Musiq Soulchild - Feel The Real - Humble Pie

Soulból összerakva – Musiq Soulchild és az új album

Musiq Soulchild nyolcadik albuma, a Feel The Real szeptember 15-én jelent meg, amelynek apropóján készítettünk egy összefoglalót az első lemez óta eltelt 17 évről. Videók, díjak, most pedig új szelek a vitorlában!

Szólj hozzá