Snoop Dogg új albummal jelentkezik! - Május 12-én megvásárolható a Bush!
Snoop Dogg új albummal jelentkezik! Május 12-én megvásárolható a Bush!
Snoop Dogg új albuma, a Bush május 12-én jelenik meg. Olyan előadókkal működik együtt, mint Pharrell Williams, Stevie Wonder és Charlie Wilson. Ezt érdemes lesz meghallgatnotok!
Snoop Dogg 12. stúdióalbuma, a 2013-as Reincarnated után idén tavasszal a tíz dalt tartalmazó Bush-sal jelentkezik. A dalokat Pharrellel közösen írták, ez garantálja, hogy a zenei ínyencek sem fogják csalódottan elkapcsolni a rádiót: amiben Pharrell keze benne van, abban nem szoktunk csalódni!
Régen
Snoop Dogg és Pharrell nem ezen az albumon dolgozott együtt először. 2002-ben közös dalukkal, a Beautifullal – amelyen a már említett Charlie Wilson is munkálkodott – a U.S. Hot 100-en a hatodik helyig jutottak.
A 2004-ben megjelent Drop It Like It’s Hot még ennél is nagyobb sikert könyvelhetett el: a U.S. Hot 100 listavezető dalává vált.
Akárcsak a Let’s Get Blown, amely szintén 2004-ben debütált, és a következő évben Grammy-díjra jelölték a produceri munkáért, amely a The Neptunes duónak, Pharrell Williams-nek és Chad Hugo-nak a munkáját dicséri.
Most
Ebben az évben a csapat újra összeállt, hogy Snoop Dogg stúdióalbumának új színt adjanak. A Funky-arcok nagy örömére a Funkból ezen az albumon nem lesz hiány!
Az eredeti tervek szerint a lemez március közepén került volna a boltokba, de a munkálatok elhúzódása miatt csak május 12-én válik elérhetővé. A nagy elvárásoknak Pharrell már megágyazott. Az alábbi rádiós interjúban egyenesen azt állítja, hogy a Bush nagyobbat fog szólni, mint saját albuma, a 2014-es Girl szólt, amelyen olyan rongyosra játszott megaslágerek vannak, mint a Happy, a Marilyn Monroe, a Gust of Wind vagy a Come Get It Bae.
Snoop Dogg szerint a Bush „… teljesen más, mint amit valaha csináltunk.”. A csapat viszont nem változott. Az sok közös munkának köszönhető összeszokottságuk és a hangulat az alábbi videók szerint olyan volt, amit nehéz lenne tovább fokozni.
Pharrell még mindig remek producer és koordinátor, a hangjáról pedig ennél még jobbakat is lehetne írni.
Azért az is könnyen belátható, hogy nem ő az egyetlen nagy hangú a csapatban. És hol van még Stevie Wonder?!
Az albumról egyelőre két dal elérhető. Mindkettő nagyon jól hallgatható, és határozottan érezhető rajta Pharrell stílusa. A Peaches N Cream így szól:
Nem slágergyanúsak. Slágerek. A klipek képi világa külön dicséretet érdemel; elrugaszkodtak az átlagtól, főleg a So Many Pros esetében. Természetesen a Snoop védjegyét képező gyönyörű nők nem hiányozhatnak egyikből sem.
Nagyon várjuk az új albumot, amelynek soron következő dalaival Facebook oldalunkon naprakészen jelentkezünk! Addig is Snoop legyen veletek!
Érdekes lehet még:
Soulból összerakva – Musiq Soulchild és az új album
Musiq Soulchild nyolcadik albuma, a Feel The Real szeptember 15-én jelent meg, amelynek apropóján készítettünk egy összefoglalót az első lemez óta eltelt 17 évről. Videók, díjak, most pedig új szelek a vitorlában!
Funkra hívás a Ladies Nite-tal – Éljen Bootsy Collins és a nők!
Öreg Bootsy nem vén Bootsy; akinek a vérében is Funk folyik, az olyan kortalanná válik, mint a zene, amit alkot. Az új kislemez, a Ladies Nite dübörög, az októberi album pedig lassan átszakítja a célszalagot!
La’Porsha Renae, a Fekete Dinamit – A nő, akit nem lehet legyűrni!
La’Porsha Renae úgy robbant be a playlistünkre, mint egy Fekete Dinamit. Erős hang, lenyűgöző karakter, amit meg kell ismerned!