Ma lesz DJ Nara első Blackmixe
nem csak lányoknak!

2014. november 14. - Fodor Luca E.

DJ Nara (Luxfunk DJ)Funky-arcok, ma először hallgathatjátok meg első és egyetlen női lemezlovasunkat, DJ Narát az este nyolckor kezdődő Luxfunk Blackmixben.

DJ Nara augusztus 22-e óta a Luxfunk csapatának oszlopos tagja, rácáfolva minden hangosan visszhangzó előítéletre, mely szerint nő nem való a DJ pult mögé, legfeljebb félmeztelenül sem. Ezt Nara könnyedén felülírta már rögtön az első Luxfunk HipHop & R’n'B Classic Party-n, ahol DJ Foresttel fél ötig éberen és jókedvűen tartották még az Orfeum dolgozóit is, miközben mi őrületesen nagyot buliztunk együtt a ’90-es évek és az ezredforduló utáni HipHop és R’n'B slágerekre. Legközelebb a Luxfunk Funky Szilveszteren, DJ Hangya társaságában zenéli át az egész éjszakát, hogy emlékezetes közös élményekkel kezdhessük az új évet, de erről később részletesen beszámolunk!

Tehát ma este nyolctól DJ Nara a Blackmixben, hangerőt felcsavarni!

Egyébként ezen a héten legújabb lemezlovasunk,  DJ Koontz is debütált a Luxfunk Blackmixben, amit itt hallgathattok meg és tölthettek le, hogy felvillanyozzon a következő Luxfunk Party-ig.

Ezt érdemes megosztani!

Hozzászólások

Írd meg te is a véleményed!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólj a bejegyzésekhez.