Luxfunk Funky Szilveszter 2015.

Luxfunk Funky Szilveszter 2015

Drága Funky-arcok, Luxfunkerek, Funky-rajongók!

Elkészültünk a 2015-ös év utolsó bulijának programjával.

A 2015-ös szilveszteri programunk előkészületei során kezet fogtunk egy exkluzív budapesti helyszínnel:

new orleans club …………....luxfunk

Ezzel most rögtön el is árultuk az év utolsó Luxfunk Party-jának helyszínét: a New Orleans Club ad otthont a Luxfunk Funky Szilveszter 2015-nek! A korábbi Luxfunk Szilveszterek, a visszajelzések és a tapasztalataink alapján a New Orleans Clubbal együttműködésben egy olyan bulit raktunk össze Nektek, ami:

olcsóbb és nagyobb, mint eddig.

Barátságosabbak lettek a belépőjegyek árai, és a helyszín italárai.

A helyszínről
A 2001-ben épített jazzklub a 2012-es felújítás után még szebb, kényelmesebb lett, kialakításával és programjaival kifejezetten a harminc felettiek szórakozóhelye és étterme. A New Orleans (1066 Budapest, Lovag utca 5.) korábban többek között olyan fellépőket fogadott, mint Al di Meola, Candy Dulfer és John McLaughlin. Műsorkínálatába beletartoznak és kiemelt szerepet kapnak a népszerű magyar együttesek akusztikus koncertjei, a színházi világ kiemelkedő művészeinek zenés előadóestjei, a nagy sikerű kabaré előadások, vagy éppen zenetörténeti kalandozások a komolyzene világában. Mivel a hely koncepciója továbbra is a minőségi zenén és szórakozáson alapul, nagy örömmel ültünk le a menedzsmenttel közös gondolkodásra a koncertes, DJ szettes Luxfunk Party-k új szintre léptetéséről. A közös munka első gyümölcse lett a Luxfunk Funky Szilveszter 2015.

A New Orleans Club kétszintes. A földszinten helyezkedik el a színpad és a nagy bárpult, a tánctér, asztalok és a kényelmes V.I.P. boxok. Az emeleti szint – közös légtérben az alsó szinttel – galériáról enged rálátást a színpadra és a tánctérre. A galéria saját bárpulttal és szintén V.I.P szeparé boxokkal rendelkezik. A New Orleans Clubnak kiváló saját konyhája van. (A vacsora menü részleteit később frissítjük.)

Néhány fotó a klubról

A műsorról
Az est házigazdái, a Luxfunk DJ csapatából: DJ Hangya & DJ Taylor

A régi Luxfunkerek közül ki ne emlékezne a legendás páros felejthetetlen közös, 2009. decemberi bulijára, melynek letölthető változata évekig a legnépszerűbb anyagunk volt. Itt az idő, hogy újra szétkapjuk a házat a régi feelinggel, rengeteg libabőrrel! Hogy melyik buliról van szó? Erről! Hallgasd meg, mit csavart ez a két jó ember a Funky-arcok talpa alá réges régen, sorrendben a 4. Luxfunk Party-n:

Azóta hat év telt el. Rengeteg budapesti és vidéki Luxfunk Party-n vagyunk túl. De a libabőr még mindig jön.

Ez lesz a program:

  • 20:00 – Nyitás, érkezés, welcome ital, DJ Hangya & DJ Taylor warm up, vacsora
  • 22:00 – „Movie On Up – Soundtrack Sounds Black” koncert
  • 23:30 – Luxfunk Funky Party DJ Hangyával és DJ Taylorral
  • 24:00 – Koccintás, éjfél utáni vacsora, party hajnalig DJ Hangyával és DJ Taylorral

A koncertről: Movie On Up – Soundtrack Sounds Black!
Fekete filmzenei repertoár, melyet Kállai-Kiss Zsófi és zenekara visz színpadra. Előkerülnek a James Bond, a Halálos Fegyver, a Vissza a Jövőbe!, a Batman, de a Dream Girls, a Bridget Jones Naplója, a Space Jam, valamint az Emlékezz a Titánokra, a 48 óra és a Jefferson című filmek betétdalai is. Mindez azt jelenti, hogy felcsendülnek többek között Aretha Franklin, Diana Ross, Marvin Gaye, Seal, Marvin Berry, Pointer Sisters, R-Kelly és Gabriel dalainak feldolgozásai.

Exkluzív vendég a koncerten: Kara-Ami McCreanor
Kállai-Kiss Zsófi egy exkluzív vendéget is meghívott a koncertre. Az Egyesült Királyságban élő énekesnő, Kara-Ami McCreanor számos Soul, Gospel, és Musical produkcióban jeleskedik. Gazdája, énekese és vokalistája a többek között Rodoszon turnézó Soul Divas nevű Soul zenei formációnak. A Musical és Soul műfajokban kiváló előadóként a zongorás estektől a nagyszínpados produkciókig több színvonalas londoni műsorban megfordult.
Zsófival együtt, duettekkel is színesítik majd a koncert Soul és Funk repertoárját.

A zenekar
Kállai-Kiss Zsófi zenekara, a Harlem Records három éve alakult. Sikeres formációt alkotnak, azóta több alkalommal is örömmel dolgoztak együtt egyéb projekteken. Szilveszterkor az alábbi formációban állnak színpadra:

Kállai-Kiss Zsófi (X-Faktor)
Énekesnő, színésznő, zenekar vezető – a korábbi Luxfunk Party-kon már több műsorban is találkozhattatok vele.
Nádor Dávid (X-Faktor, The Voice)
Dobok, szólista énekes – énekelő dobos vagy doboló énekes – ebben még nem vagyunk biztosak…
Kovács Tamás (zeneszerző, gitáros)
Játszik számos neves hazai előadóval, többek között az Indigóban és Keresztes Ildikó mellett is zenélt.
Rafael Mário (jazz zongorista, zongoraművész)
Az elmúlt években neves pop előadók mellett, élőzenés produkcióban játszott.
Pécsváradi Attila (basszusgitár)
A Kőbányai Zenei Stúdióban szerzett tudásával, session zenészként, országszerte számos zenei produkciót gyarapít.

A vacsoráról
Kétféle vacsorát kínálunk:
1. bőséges, többfogásos svédasztalos vacsora, mely a vacsorás jeggyel vehető igénybe
2. éjfél utáni vacsora, amit a vacsorás jegy és a sétálójegy egyaránt tartalmaz

Menü

Színes borskéregben sült malac java házi kolbásszal töltve
Hideg vegyes ízelítő éléskamránk kincseiből, kerti zöldségekkel
Kacsamájpástétom áfonyával

Cézár saláta
Almás, majonézes kukorica saláta
Olivás friss saláta válogatás
Házi vegyes savanyúság

Házi disznótoros
Malacsült pezsgős párolt káposztával tört burgonyával
Aszalt szilvával töltött pulykatekercs bacon pongyolában
Flamand marharagú erdei gombával, burgonyakrokettel
Zöldséges lasagne

Szilveszteri torta válogatás

Éjféli menü

Lencseleves füstölt hússal
Virsli mustárral

A jegyekről
A jegyek megvásárolhatók online: bankkártyás, átutalásos vagy PayPal-os fizetéssel, illetve a helyszínen, személyesen. Az online kifizetett jegyeket nem postázzuk, belépés a rendelésszám és név ismeretében (vagy az emailen küldött e-számla felmutatásával) történik. Háromféle jegyet kínálunk:

1. Vacsorás jegyasztallal. Belépés nyitástól (20:00).

luxfunk funky szilveszter 2015 jegy11

  • Welcome ital
  • Asztalfoglalás (a jegyhez automatikusan jár lefoglalt asztal ülőhely)
  • Svédasztalos vacsora
  • Movie On Up koncert Kállai-Kiss Zsófival, Kara-Ami McCreanorral és Nádor Dáviddal
  • Luxfunk Funky Party DJ Hangyával és DJ Taylorral
  • Éjféli pezsgő
  • Éjféli vacsora

A jegy ára: 20.000 Ft- FOGLALD LE MOST, AMÍG MÉG VAN BELŐLE! <– KATT!

A vacsorás jegy csak elővételben foglalható, korlátozott számban a Luxfunk Webshopban és a helyszínen. Ez a legnépszerűbb, hiszen kényelmes asztaloknál (ha időben foglalsz, akkor akár V.I.P. boxokban élvezheted a műsort.

2. Sétálójegy – a teljes programot tartalmazza, svédasztalos vacsora és asztal nélkül. Belépés 21:30-tól.

luxfunk funky szilveszter 2015 jegy21

  • Welcome ital
  • Movie On Up koncert Kállai-Kiss Zsófival, Kara-Ami McCreanorral és Nádor Dáviddal
  • Luxfunk Funky Party DJ Hangyával és DJ Taylorral
  • Éjféli pezsgő
  • Éjféli vacsora

A jegy ára: 10.000 Ft – FOGLALD LE MOST, AMÍG MÉG VAN BELŐLE! <– KATT!

A sétálójegy csak elővételben foglalható, korlátozott számban a Luxfunk Webshopban és a helyszínen.

3. Éjfél utáni jegy – ha éjfél után betérnél hozzánk. Belépés éjfél után.

luxfunk funky szilveszter 2015 jegy31

  • Luxfunk Funky Party DJ Hangyával és DJ Taylorral (belépés éjfél után)

A jegy ára: 3.000 Ft – FOGLALD LE MOST, AMÍG MÉG VAN BELŐLE! <– KATT!

Az éjfél utáni jegy elővételben a Luxfunk Webshopban és a helyszínen is lefoglalható, valamint a rendezvény ideje alatt is megváltható belépéskor, amennyiben az aktuális létszám ezt megengedi. Érdemes inkább ezt is elővételben megvásárolni, nehogy lemaradj a buliról!

 

 

Érdemes ide gyakran visszalátogatni, és feliratkozni a hírlevelünkre is, hogy első kézből értesülj, amikor időnként újabb és újabb titkot árulunk el a szilveszteri Luxfunk Party-ról. Addig is, írd be a naptárba 2015.december 31-re: Luxfunk Funky Szilveszter 2015.

Jelezd részvételed a Luxfunk Funky Szilveszter 2015. Facebook eseményén!

Ezt érdemes megosztani!

Szólj hozzá