Megjelent Michael Jackson új albuma – Xscape a múltból a jelenbe

Május 13-án megjelent a második posztumusz Michael Jackson album, az Xscape, amely bebizonyította, hogy MJ szelleme örökkévalóságra, a hangja halhatatlanságra ítéltetett. Hétfő óta a Luxfunk Radio-n is hallgathatjátok a dalokat, amelyekben a múlt a jelennel, Michael Jackson tehetsége pedig a legkiválóbb producerek munkájával egyesül.

Producerek

Az Epic Records/Sony Music gondozásában Michael Jackson újra tarol. Őrületes érdeklődés kíséretében, hétfőn végre belevethettük magunkat mi is az egyik legizgalmasabb, bizarr szépségű zenei újdonságba, az Xscape-be. Az album megosztó kritikák légkörében látott napvilágot. Sokan tartottak tőle, hogy egyfajta kiábrándító frankensteini megoldás lesz, amely nem méltó az egykori elképesztő zenei tehetséghez és jelenléthez. Azonban úgy tűnik, ők tévedtek, míg L.A. Reidnak, az Epic Records elnökének és vezérigazgatójának, aki az album producere is egyben, igaza volt. A negyven év anyagát feldolgozó Xscape méltó tisztelgés a Pop Királya előtt, amely zajos sikert arat, hála Michael Jackson halálon is túlmutató tehetségének, és a legnevesebb producereknek, többek között Timbalandnak, Rodney Jerkins-nek, Stargate-nek, Jerome „Jroc” Harmonnak és John McClainnek .

Az album címe is bizonyítja, hogy a Jackson-i örökséget a legértőbb kezek gondozzák: Xscape- tükrözi a Michael Jacksonra leginkább jellemző, egyszavas címszerkezetet, amellett pedig mélyebb utalással is bír. A dalok közül ez az egyetlen, amelyet ugyanaz a személy kortársiasít, aki stúdióban rögzítette: Rodney „Darkchild” Jerkins, aki gyakran dolgozott Janet Jacksonnal, Whitney Houstonnal és Toni Braxtonnal is.

Tracklista

A tracklista a címadó dal mellett is csemegékkel szolgál:

1. Love Never Felt So Good
2. Chicago (She Was Lovin’ Me)
3. Lovin’ You
4. A Place With No Name
5. Do You Know Where Your Children Are
6. Slave To The Rhythm
7. Blue Gangsta
8. Xscape

Az első kislemez, egyben az albumindító dal, a „Love Never Felt So Good” például a „This Is It” időszakból, 1983-ból származó felvétel, amelyen Paul Anka ül a zongoránál.

Timbaland az album egyik legerősebb dalának a Chicago-t tartja, ezt is javasolta kislemeznek, mások a Lovin You-t, amelyről azonban Michael Jackson egykori hangmérnöke, Matt Forger így nyilatkozott: “Úgy emlékszem rá, mint egy R&B stílusú, közepes tempójú szerelmes dalra. Jó dal volt, de nem volt komoly jelölt arra, hogy rákerüljön a Bad albumra. Egyike azon sok dalnak, amit felvettünk aztán elraktunk.” Erős reakciót váltott ki a az ötödik dal is, a Do Yo Know Where Your Children Are is, amelyet MJ 1990-91-ben írt, és amelyben felszólal a gyermekbántalmazás és molesztálás ellen. A dal tehát az őt ért vádak előtt született, erősen megkérdőjelezve tehát azok igazságtartalmát. Ebből az ellenséges légkörből következik az is, hogy most hallhatjuk először, akár a többi hét különlegességet. A legnagyobb Jackson rajongók örülhetnek egy Deluxe verziónak is, ahol a dalok eredeti demóin és két videón kívül található egy bónusz dal is, Mary J. Blige és D’Angelo közreműködésével.

Ráhangolódásnak addig is hallgasd MJ-t a Luxfunk Radio-n, az oldal tetején található webes player, vagy külső playerek segítségével!

Ezt érdemes megosztani!

Szólj hozzá