Hallottatok már Tanika Charlesról? - Ideje megismerkedni a Soul Runnal!

Hallottatok már Tanika Charlesról? Ideje megismerkedni a Soul Runnal!
A 2016-os év kanadai felfedezettje, Tanika Charles idén áprilisban jelentkezett debütáló stúdióalbumával, a Soul Runnal. Erre a vonatra bármikor szívesen felszállunk! Váltsatok jegyet ti is!
Nagyon szeretjük napjaink információáramlását, többek között azért, mert eljutott hozzánk a fülünk számára akkor még ismeretlen Tanika Charles különleges Soulja. Érdekes játék a szavakkal, hogy a “Soul” a lélek megfelelője – de értjük az áthallást Tanika esetében is. Ő nem csak a műfajt, hanem a belső lelkivilágát is képviseli dalaiban. Ahogyan hivatalos oldalán fogalmazták meg: “ha megénekli, akkor át is élte”.
Ki is az a Tanika Charles?
Tanika Charles kanadai származású Soul és R’n’B énekes és dalszerző, aki gondoskodik róla, hogy Kanadáról ne a juharszirup jusson eszünkbe először. Tanika az albertai Edmonton városában nőtt fel, majd a kétezres évek elején az ontarioi Torontóba költözött egy komoly szakítás után. Vokalistaként dolgozott, fél-reflektorfényben, egészen addig, amíg ki nem bontotta a benne rejlő szólóénekes fenomént, és kiadta az első EP-jét, What! What? What!? címmel. Olyan dalokat szerzett rajta mint az I Am Your Woman…
… vagy a Parkdale, amely a G-Funk időszakot és a Fugees hangzásvilágát idézi.
Soul Run – Az első stúdióalbum
Tanika első nagy stúdióalbumát, a Soul Runt idén, április 7-én adta ki az olasz Record Kicks kiadó, amely kifejezetten a Funk és Soul műfajjal foglalkozik. Az albumot a kritikusok kifejezetten jól fogadták. Egyes kritikai portálok a lemez dalait “a 2017-es év nagy slágereiként” predesztinálták. A címadó dal például olyan sikeres lett, hogy jelölték a Juno Awards-ra mint az év legjobb R&B/Soul újdonságát.
A többi tíz dal miatt sincs okunk panaszra. Nem csak az olyan – számottevően kanadai – közreműködő producerek miatt mint Slakah the Beatchild, aki többször dolgozott például Glenn Lewis-szal és Drake-kel, hanem a remek együttes okán, amellyel Tanika együtt zenél. A The Wonderfuls-szal már többször felléptek a legnagyobb kanadai zenei fesztiválokon (Pop Montreal, TD Toronto Jazz Fest, TD Markham Jazz Fest, stb.) és nagyon jól szólnak együtt.
A Soul Run playlistje a következő, melyet elérhettek nem csak iTunes-on, hanem Spotify-on is:
- Intro
- Soul Run
- Two Steps
- Sweet Memories
- More Than a Man
- Money
- Love Fool
- Heavy
- Endless Chain
- Waiting
- Darkness and the Dawn
Mindenképpen érdemes egy bő órás hallgatási időt hagyni az albumnak, hiszen megérdemli az értő figyelmet. Különösen kedveljük benne, hogy Tanika nem elégedett meg a kizárólag klasszikus hangzással, hanem nyitott volt az újszerű megoldások iránt. Ez egyedibb és érettebb hatást keltett – nem csak bennünk, hanem a kritikusokban is -, mint a már említett első EP-je, a What! What? What!?. És hogy konkrétan miért is szerettük ennyire ezt az új albumot?
Izgalmasnak találtuk a Two Steps váratlan gitár riffjeit.
A klasszikus Endless Chaint pedig remekül felfrissítették az ütőhangszerek…
… ahogyan egyik személyes kedvencünket, a Money-t is.
Az Intro modulált hangjai és effektjei, valamint a záró dal, a Darkness and the Dawn kifogástalan keretbe foglalja az albumot, amely igazi Soul csemege lehet minden Funky-arcnak. Ne hagyjátok ki, mert a Soul Run olyan zenékből áll össze, melyek úgy hiányoznak a hétköznapokból, hogy nem is tudtok róla! Hallgassatok ránk, és tegyetek egy próbát!
Érdekes lehet még:

Soulból összerakva – Musiq Soulchild és az új album
Musiq Soulchild nyolcadik albuma, a Feel The Real szeptember 15-én jelent meg, amelynek apropóján készítettünk egy összefoglalót az első lemez óta eltelt 17 évről. Videók, díjak, most pedig új szelek a vitorlában!

Funkra hívás a Ladies Nite-tal – Éljen Bootsy Collins és a nők!
Öreg Bootsy nem vén Bootsy; akinek a vérében is Funk folyik, az olyan kortalanná válik, mint a zene, amit alkot. Az új kislemez, a Ladies Nite dübörög, az októberi album pedig lassan átszakítja a célszalagot!

La’Porsha Renae, a Fekete Dinamit – A nő, akit nem lehet legyűrni!
La’Porsha Renae úgy robbant be a playlistünkre, mint egy Fekete Dinamit. Erős hang, lenyűgöző karakter, amit meg kell ismerned!